Vasárnap a kora délutáni órákban a Bašaid – Törökbecse úton, mintegy öt kilométerre Óbecse irányából, közlekedési baleset történt, amelynek következtében egy 56 éves férfi életét vesztette.

Egyelőre ismeretlen okok miatt a Citroën márkájú személygépkocsi sofőrje elveszítette a uralmát a járműve felett, s lerepült az útról, majd a fának ütközött. Az ütközés során szerzett sérülések súlyosak voltak, így a sofőr elhunyt.

A Vajdasági Rádió és Televíziónak a nagykikindai rendőrkapitányságon megerősítették, hogy a közlekedési szerencsétlenségben más személy nem vett részt. A délután folyamán az illetékes szervek elvégezték a helyszínelést, de egyelőre a tragédia részleteiről újabb információt nem közöltek.