A Nemzetközi Valutaalap (IMF) újabb tárgyalócsoportja május elején érkezik Belgrádba, ahol két héten át tartózkodik majd – közölte kedden Siniša Mali. A szerb pénzügyminiszter kiemelte, hogy az első negyedévben elért jó eredmények lehetőséget biztosíthatnak arra, hogy megemeljék az állami szférában dolgozók fizetéseit, valamint a nyugdíjakat, erről azonban majd csak szeptemberben születik döntés.

„Az első negyedévben 15,8 milliárdos többletet valósítottunk meg, miközben mintegy 19 milliárd dináros deficittel számoltunk, vagyis 35 milliárd dinárral jobb eredményt értünk el a tervezettnél. Hogy ez bér- és nyugdíjemelést jelent-e – automatikusan nem. De, ha folytatjuk a jó eredményeket, szeptemberben már látni fogjuk, van-e lehetőség az emelésre” – mondta Mali, akinek a számításai szerint egy főre jutó éves bruttó hazai termék, a GDP, ami 2018-ban 7207 dollár volt, a 2023-as év végén 10 394 dollár lesz, ami negyvennégy százalékos emelkedést jelentene.

„Egyre gyorsabban fejlődünk, folyamatosan növekszik a befektetők száma, új gyárakat nyitunk, és az autópályán kilométeres szakaszokat adunk át. Minél nagyobb a gazdasági aktivitás, annál több pénz van a költségvetésben, ami a bérek és a nyugdíjak emelésének a lehetőségét nyitja meg” – nyilatkozta Siniša Mali.