A Zsúrpubi oldalán jelent meg április 21-én a fenti címmel olvasható írás, amelynek a szerzője B. Ferenc Attila. Az újságíró szerint „a magyar külügyminiszter félelmetes magabiztossággal, de még annál is nagyobb politikai rövidlátással szolgáltatta ki a délvidéki magyar kisebbséget politikai támadásoknak a szerbiai „békemenetes” tüntetésen történő szereplésével. Szerbiában ugyanis most óriási politikai harcok folynak az ellenzék, illetve az orbáni módszereket egyre inkább adaptálni kívánó Aleksandar Vučić szerb államfő vezette kormánypárt között.

Szijjártó Péter azzal, hogy a szerb elnök saját maga számára megszervezett szimpátiatüntetésen, kvázi a szerb békemeneten kortesbeszédet mondott, gyakorlatilag fel is rajzolta a képzeletbeli célkeresztet a vajdasági magyarok homlokára.”

A szerző az állítását arra a gondolatmenetre alapozza, hogy „a demokratikus jogokat és sajtószabadságot követelő ellenzék számára ugyanis most a hatalom mellé álló magyarság könnyen válhat közellenséggé. Az Orbán-kormány zöldfülű külügyérének meggondolatlan külpolitikája nem először szolgáltat indokot a határon túli magyarság elleni támadások számára. Gondoljunk csak a kárpátaljai magyarokat ért atrocitásokra, amelyekre pont a Szijjártó-féle rövidlátó, minden felelős nemzetstratégiai gondolkodást nélkülöző, provokatív diplomácia szolgáltatott ürügyet. A szerbiai belpolitikai történésekbe történő beavatkozás szintje, illetve mélysége azonban a magyar politikában példanélküli. A fentiek fényében nem csodálkoznánk azon, ha a vajdasági magyarok szívnák meg Orbán pincsijének – felelős magyar politikushoz méltatlan – politikai szereplését” – írja B. Ferenc Attila, aki azt a kérdést is felteszi, hogy

„a mostani ellenzék esetleges hatalomra kerülése után vajon hogyan képzeli Szijjártó a kormányközi együttműködést a vajdasági magyarok jogainak megvédése érdekében? Vajon ki fog szóba állni az ellenzékből megalakult kormányból azzal a magyar külügyminiszterrel, aki a politikai ellenfél mellett kardoskodott egy politikai tüntetésen?”

És a kérdésre meg is adja a választ, ugyanis szerinte: senki és sehogy.

A szerző szerint „az pedig egyenesen szánalmas és plasztikusan megmutatja a hazai lakájmédia bértollnokainak intellektuális képességeit, hogy az állítólagos „nemzeti” médiamunkások hurráznak és éljeneznek a magyar kisebbség szempontjából minimum aggasztó Szijjártó-féle szerepléssel kapcsolatban.”

Horogkeresztekkel firkálták össze Magyarország belgrádi nagykövetségének épületét

Horogkeresztekkel firkálták össze Magyarország belgrádi nagykövetségének épületét tegnapról mára virradóra, a diplomáciai képviselet dolgozói a falfirkát már letakarították, és feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen – írja az MTI. Az önkényuralmi jelek mellett az MTI szerint a „Tünés az utcámból” és a „fasiszták” felirat volt olvasható.

_____________________________________________________________________________________________

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott nyitóképen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Aleksandar Vučić szerb elnök, Ana Brnabić szerb miniszterelnök, Jadranka Joksimović szerb európai integrációs miniszter és Maja Gojković, a Szerb Képviselőház elnökének társaságában a Szerb Haladó Párt (SNS) Szerbia jövője elnevezésű nagygyűlésén április 19-én Belgrádban