A Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kara Neveléstudományi mesterszakának levelezős hallgatója, a zentai származású Német Nikolett a napfény városában immár nemcsak egyetemi tanulmányaival halad szépen, hanem hobbijában is egyre sikeresebb. Hogy hogyan fér össze a pedagógia a cukrászattal, valamint hogy miben határozta meg ez utóbbi a jövőjét és sorsát, kiderül a vele készített interjúból.
Milyen okok miatt döntöttél úgy, hogy nem a Vajdaságban folytatod tovább felsőfokú tanulmányaidat?
– Gimnáziumi éveimet követően szinte magától értetődő volt számomra, hogy Szegeden folytatom majd tovább felsőfokú tanulmányaimat, ugyanis a böngészés során rendkívül szimpatikussá vált a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán található pedagógusképző alapszak. Úgy véltem, hogy az ezzel kapcsolatos tudnivalókat a legmagasabb szinten csak és kizárólag a saját anyanyelvemen tudom majd elsajátítani. És mivel ebben semmi sem akadályozott, felvételiztem, amit követően sikeresen a szak hallgatója lettem.
Mit adott neked az elmúlt években az anyaországban való lét?
– Természetesen, mint sokaknak, nekem is szokatlannak bizonyult az anyaországi embertársaink mentalitása, hozzáállása és viselkedése. Sajnos nem igazán voltak sem nyitottak, sem pedig barátságosak velünk, vajdaságiakkal szemben. Nem titok, hogy ebből kifolyólag én sem nyitottam igazán feléjük, sokkal inkább próbáltam a szintén velem egy cipőben járó vajdaságiakkal társalogni, szórakozni és felfedezni az egyetemi mindennapokat. Hosszú idő után a hobbimnak, vagyis a sütésnek köszönhetően tört meg mindez. Egy évvel ezelőtt, amikor a szegedi Torta Művek Kávézó–Cukrászda–Tortaműhely csapatának tagja lettem, rádöbbentem, milyenek is valójában az anyaországban élő társaink. A lehetőségeket tekintve pedig az én példám kiváló arra, hogy ismertessük, sokkal több van belőlük itt, mint Szerbiában.
A pedagógiát tanuló Német Nikolett egy évvel ezelőtt a szegedi Torta Művek Kávézó–Cukrászda–Tortaműhely csapatának tagja lett
Hogyan fér meg egymás mellett a pedagógia és a cukrászat?
– Már viszonylag korán, kislánykoromban otthonosan mozogtam a konyhában. Mindig is vonzott a sütés, főzés, alkotás. Rengeteget segítettem és még attól is többet kísérleteztem, ami a sütemények világát illette, s az „alkotásokat” rendszerint a hozzánk érkező vendégek tesztelték. Már ekkor sejteni lehetett, hogy több van bennem ezen a téren, vagyis hogy nem csak szimplán az evés élményért sütök és kísérletezek. Hogy adok a külsőre, és fontos a számomra az, hogy milyen érzéseket váltok ki egy-egy sütemény vagy torta elkészítésével. Pedagógiai tanulmányaim mellett viszont rendkívül keveset tudtam ezzel foglalkozni, egészen addig, míg nem adódott a már korábban említett lehetőség. Azzal, hogy a Torta Művek csapatának a tagja lettem, egy jókedvű, mosolygós környezetbe csöppentem, ahol a fejlődés napi szinten adott, és ahol olyan mesterektől tanulhatok, akiknek ez az életük. Persze előfordulnak súrlódások, ám ezekből szintén jókat lehet tanulni. Sokat fejlődött a kommunikációm, a szervezőkészségem és a problémamegoldó képességem is. Azzal, hogy a kézműves cukrászda kiszolgálója és cukrászsegédje lettem, a hobbimból egy álom vált valóra. És időközben ez volt az a hely, ahol megtanultam, hogy az anyaországi emberek is nyitottak, vidámak és barátságosak, csak nekik több idő kell ahhoz, még feloldónak és közvetlenekké válnak.
Mit ad a számodra mindez?
– Nagyon sokat köszönhetek az édesapámnak, aki segített az alapok elsajátításában. Én pedig egyfajta kihívásként tekintek a sütésre, ezért folyamatosan bővítem az ezzel kapcsolatos ismereteimet. Rájöttem, hogy nem csak kikapcsol, de az alkotás folyamata közben a hasznosság érzését is kelti. Biztosan érdekes, de ezekben az órákban megszabadulok a mindennapi gondoktól, és csak és kizárólag arra koncentrálok, ami előttem van, hogy az aztán a legtökéletesebb és legfinomabb végeredménnyel bírjon. A sütemény illatát érezvén pedig a világ egyszerűen megszűnik körülöttem létezni. Vonz még az apró, időigényes, pepecselős munka is, ami egyébként ebben a hivatásban egy iszonyatosan nagy felelősség és kihívás, hiszen előre nem tudhatom, hogy az elkészített sütemény vagy torta tetszik-e és ízlik-e majd a vevőnek. Tulajdonképpen ötvözi egymást az izgalom és a megnyugvás az alkotási folyamat közben.
A pedagógia és a sütés két olyan végletet súrol, aminek nem túl sok köze van egymáshoz. Mégis milyen céljaid vannak úgy az egyik területen, mint a másikon?
– Valóban két különböző világról, hivatásról vagy szakmáról beszélünk. Én mégis úgy gondolom, vannak olyan közös pontok, ahol ezek találkozni tudnak. A neveléstudományi mesterképzésem elvégzése után a célom, hogy ezeket a pontokat összekössem egymással. Eközben pedig a lehetőségeimhez mérten fejlődni és egyre csak ügyesedni szeretnék a sütést illetően. A napjaim pedig folyamatosan arra ösztönöznek, hogy elvégezzem a cukrászképzést is, és hogy egészen mesterfokon űzzem azt.
