Akár fertőzöttek is lehetnek és a Lyme-kórt is terjeszthetik a kullancsok, de ez csak az egyik olyan betegség, amit elkaphatunk tőlük – írja a Dnevnik című napilap. A vajdasági közegészségügyi intézetben arra figyelmeztettek a szakemberek, hogy már a legkisebb kullancsok is terjeszthetik a kórt, akármilyen fejlettségi stádiumukban is álljanak.

A Lyme-kór – vagy más nevén, a borreliózis – kialakulásához elég annyi, hogy a betegség kórokozójával, vagyis a Borrelia nemzetségbe tartozó baktériumokkal fertőzött kullancs elég ideig a testünkön tartózkodjon, vagy, hogy a kullancsot szakszerűtlenül távolítsák el az emberi testről. A fertőzés leggyakoribb jelei a jellegzetes bőrelváltozások, amelyek azonban egyes esetekben el is maradhatnak, majd láz, fejfájás, nyaktájéki fájdalom, émelygés, rosszullét is következhet.

Fontos azonban felhívni a figyelmet arra is, hogy egy kullancscsípés önmagában még nem jelent automatikus Lyme-kórral való fertőzöttséget is – tájékoztatták a lap munkatársát az intézetben. Ez ugyanis csak a kullancsok egy része terjeszti, amely a Borrelia baktériumokkal fertőzött.

Ha már megtörtént a csípés, a kullancsot mielőbb el kell távolítani az emberi testről, legkevesebb huszonnégy órán belül, mert ezzel a Lyme-kórtól való megbetegedés lehetősége abban az esetben is csökkenthető, ha a kullancs fertőzött. Minél hosszabb ideig van a kullancs a emberben, annál nagyobb a fertőzés veszélye.