A niši klinikai központ több dolgozója is arról tájékoztatta a Južne vesti portált, hogy a városban megrendezett a Szabadság megvédése elnevezésű katonai szemle miatt elhalasztották a mára megbeszélt műtéteket.

A klinika személyzetét arról tájékoztatták, hogy meg kell jelenniük a parádén. Az egészségügyi dolgozók szervezetten mentek a katonai szemlére, a My place szálloda előtt kellett gyülekezniük és 9:40-kor volt az indulás – tudta meg a portál.

Zoran Radovanović, a klinikai központ igazgatója azt mondta, hogy a városban zajló tömegrendezvény miatt bizonyos műtők készenlétben vannak, de ilyen helyzetben ez így van mindenhol a világban.

„Nišben ma számos diplomata és magas rangú vendég tartózkodik, így mi, mint a térség legnagyobb egészségügyi létesítménye, kötelességünk erre is odafigyelni” – mondta az igazgató és hozzátette, a dolgozókat senki sem kényszerítette, hogy elmenjenek a szemlére.

Amint arról mi is beszámoltunk, nagyszabású katonai-rendőri szemle zajlik a szerbiai városban, melyen Aleksandar Vučić államfő fizetésemelést ígért az egyenruhásoknak:

Vučić: Megemeljük a katonák és a rendőrök fizetését

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke pénteken délelőtt a Szabadság megvédése nevet viselő katonai-rendőri szemlén Nišben találkozott a Szerb Katonaság, a Szerbiai Belügyminisztérium, valamint az illetékes miniszterekkel, Nebojša Stefanović belügyminiszterrel és Aleksandar Vulin hadügyminiszterrel. Szerbia elnöke a megbeszélés során kihangsúlyozta, hogy a szerbiai egységek egyre jobban felszereltebbek, a védelmi feladatokat ellátására pedig a költségvetés még soha nem volt ilyen jelentős.

Nyitókép: Tanjug / Dimitrije Goll