Szerződésszegés miatt azonnali hatállyal felmond a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Szujó Zoltánnak, tudatja az MTI.

Az MTVA közleménye szerint a sportriporter-kommentátor súlyosan megszegte a szerződésében vállaltakat, ezért a közmédia úgy döntött, hogy kényszerűségből felbontja a műsorvezető cégével kötött kontraktust.

A történtek miatt az MTVA a jövőben nem Szujó Zoltánnal képzeli el a Formula-1-es műsorok közvetítését. A közmédia sok sikert kíván a műsorvezetőnek a szakmai és a magánéletében – áll a közleményben.

A sportkommentátor az Instagramon azt írta, hogy „minden verseny, minden utazás és minden történet véget ér egyszer. Úgy tűnik, az én F1-es utazásom is a végéhez közeledik – legalábbis egyelőre”.

Szujó az Indexnek azt mondta, hogy „nem politikai, hanem emberi és szakmai okok vezettek” a távozáshoz. A riporter szerint az történt, hogy pénteken a Forma-1 Spanyol Nagydíjának edzését közvetítették, de komoly hanghiba lépett fel, amit nem tudtak megjavítani, ezért a csatorna kommentártortársával együtt visszarendelte Budapestre. Miután szombat délelőtt hazaérkezett, főnökeinek jelezte, hogy a történtek miatt nincs közvetítésre alkalmas idegállapotban és emiatt helyettesítését kérte a vezérigazgatótól és a főszerkesztőtől. Mire azt a választ kapta: megoldják, és már vasárnap sem kell bemennie. Illetve hozzátették: ezt a viselkedést nem tűrik el. Szujó ezután beadta felmondását.

Elmondása szerint már régóta érik a távozás gondolata benne, mivel szerinte a közmédia nem kezeli helyén a legdrágább és legnézettebb tartalmát. Folyamatosan leépítették a közvetítésen és a magazinműsorokon dolgozó háttérstábot, az elküldött kollégát helyére pedig senkit, vagy rutintalan kezdőket tettek.

Szujó az RTL Klubtól 2012-ben ment át a Telesporthoz, mikor az MTVA megszerezte a a Forma-1 közvetítési jogait. A versenyek állandó kommentátora 2013-ban lett, emlékeztet a 444.hu.

Nyitókép: M4 Sport