Branko Ružić államigazgatási és önkormányzati miniszter közölte, hogy a Nemzeti Kisebbségi Alapból 30 millió dinárt szánnak a nemzeti közösségek, elsősorban kulturális jellegű projektumaira, és hogy a támogatásra június hetedikéig lehet pályázni, adta hírül a Vajdasági RTV.

Az összegért a nemzeti tanácsok által alapított intézmények, szövetségek, alapítványok és más szervezetek versenghetnek, illetve azok a civil szervezetek, amelyek szerbiai székhellyel rendelkeznek, és tevékenységük a kisebbségek helyzetének fellendítésére irányul.

Ružić elmondta, hogy a kisebbségi alap 15 év után két évvel ezelőtt kelt ismét életre, és évről-évre több pénzt fordítanak a projektumokra. Az idei 30 millió dinár 37 százalékkal több a tavalyi keretnél.

Nyitókép: Tanjug / Dragan Kujundžić