A szerb kormány elfogadta az állami és más ünnepekről szóló törvény kiegészítésére tett javaslatot, mely szerint május 24-ét, Cirill és Metód napját javasolja a szláv írástudás ünnepnapjának, tudatja az N1 Televízió.

A kormány csütörtöki ülésén elfogadta a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) országai közötti, a rendkívüli helyzetekre vonatkozó együttműködési megállapodást szabályzó javaslatot is.

A szerb kormány tagjai elfogadták továbbá a Közlekedésbiztonsági Ügynökség számára előirányozott idei évi pénzügyi források felhasználásának programját.

Hatvanhatmillió dinárt költenek majd a közlekedésbiztonság növelését célzó figyelemfelkeltő kampányra, melyet az említett ügynökség fog lebonyolítani.