Az Egy az ötmillióból tüntetést szervező egyetemisták átvették az ügyeletet a belgrádi Pionír parkban létrehozott Szabad övezetben, és arra szólították fel a polgárokat, hogy csatlakozzanak hamis diploma elleni akciójukhoz azáltal, hogy mindenki átveszi a saját hamis oklevelét – tudósít az N1 Televízió.

Mila Jovanović egyetemi hallgató feltette a kérdést, hogy milyen motivációjuk legyen az egyetemistáknak, amikor köztudott, hogy a tanulás helyett vásárolni is lehet diplomát, amit utána egy miniszteri irodában ki lehet akasztani a falra.

„Mi motiváljon minket, hogy tanuljunk, ha az oklevél kevesebbet ér, mint a Szerb Haladó Párt tagsági könyvecskéje?” – kérdezte Jovanović és hozzátette, az egyetemisták szeretnék tudásukat Szerbiában kamatoztatni, de ha a helyzet nem változik, a fiatalok elvándorlása folytatódni fog.

Azt mondta, a fiatalok támogatják a Belgrádi Egyetem rektorátusát és tanárait, hogy nyújtsanak be panaszt arra a bizottsági végzésre, melyben azt állapították meg, hogy Siniša Mali pénzügyminiszter doktorátusa nem plágium.

„Bízunk benne, hogy ez bekövetkezik, és az egyetem is megmutatja, hogy a felsőfokú oktatás pártján áll és megmarad a valódi értékek védőbástyájának” – nyilatkozta az újságíróknak Jovanović a Szabad övezetben.

Nyitókép: FoNet / Nenad Đorđević