Kínában sok minden megváltozott az utóbbi 30-40 évben. Míg a nyolcvanas években is alig lehetett valamit kapni az állami üzletekben, a kilenvenes években viszont már a mobiltelefon is el;rhet[ volt – de persze sak magasrangú tisztségviselőknek. Az egyszerű embereknek, akárcsak a legtöbb kelet-európai országban, még vezetékes telefonjuk sem volt, és továbbra is csak a házmegbízottak (házmesterek) ablakába kihelyezett készülékeket tudták használni.
Ma már csaknem 900 millió mobiltelefon van a lakosság kezében – otthon, az utcán, a vendéglőben, a WC-ben, mindig és mindenütt… És persze ott is mind inkább igényt tart a lakosság olyan információkra, mint a nyugatiak a Wikipedián, a Google keresőben, a Facebookon, a Twitteren, a YouTube-on és a WhatsAppen. De minek mindez Kínának, ahol van Baidu, ami megcsinálja ugyanazt, mint a Wikipédia és a Google? A QQ-nak meg a Waibonak viszont hasonló funkciója van, mint a Facebooknak. A Youku ls az Iqiyi a YouTube megfelelői, a WeChat pedig ugyanazt a funkciót tölti be, mint a WhatsApp. Ezeken az adatközvetítőkön keresztül a kínaiak bőségesen informálódhatnak anélkül, hogy külföldi „propagandának, uszításnak, kamuhíreknek, államellenes agitációnak” lennének kitéve.
Ez a wroclawi emlékmű a Mennyei béke terén 1989 júniusában elkövetett brutalitásra emlékezik (Fotó: Wikipedia)
Ez a magyarázat arra, hogy a kínai hatalom szemében miért nem kívánatosak a külföldi közösségi csatornák – különösen most, amikor olyan évforduló előtt áll az ország, amire nem szívesen emlékezik a hatalom. Ilyen évforduló az idén június 4.
Pontosan harminc évvel ezelőtt, 1989. június 4-én a kommunista kormány – amelynek utódai mindmáig hatalmon vannak – durva katonai beavatkozással (amelyben páncélosokat, sőt ejtőernyősöket is bevetettek) szétverte a pekingi Mennyei béke terén akkor már napok óta tartó diáktüntetést, amit többek között Mihail Gorbacsov szovjet reform-pártfőnök májusi látogatása is inspirált. A „véres esemény” halálos áldozatainak pontos számát máig nem lehet tudni, de a becslések több száztól tízezerig terjednek.
Pu Zsicsiang sajtószabadságot követelő feliratokkal 1989 májusában (Fotó: Wikipédia)
A jelenlegi globálisan terjeszkedő „világbarát” kormány, valószínűleg a közelgő évforduló „alkalmából” teljesen lezárta a Wikipédia enciklopédiához való hozzáférést – mégpedig minden nyelven, miután a kínaiul elérhető cikkeket már korábban blokkolták.
És ez nem egyedülálló eset. A kínai hatóságok folyamatosan ellenőrzésük alatt tartják az internetes hozzáférést, és most lezárták a Google keresőgépet, valamint a Facebookot, a Twittert, a YouTube-ot és a WhatsAppet is. De még ez sem minden. Nyugati lapok információi szerint pillanatnyilag a New York Times és a Wall Street Journal Kínával szemben kritikus cikkei sem érhetők el Kínában.
Csakhogy szinte mindenre van megoldás: a VPN-alagúton (Virtual Private Network) mindez kicselezhető külföldi csomópontokon keresztül. Az információ – akárcsak az élet – mindig megtalálja a ki- és bejáratot, még a legdurvább cenzúra ellenében is. (Még csak a Belgrád–Budapest vasútvonal, valamint az arra költött és az Orbán-haver főcsővezető felcsúti kincstárában kikötő vasútmilliárdok sem kellenek hozzá, amire a budapesti Kína-barát kormány oly nagylelkűen tervezi költeni a magyar és uniós adófizetők pénzét.)
Mellesleg a kínai médiavilág természetesen mélyen hallgat a cenzúráról.
