Hatalmas politikai botrány robbant ki Ausztriában pénteken: egy videófelvétel tanúsága szerint Heinz-Christian Strache alkancellár, a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) elnöke egy magát orosznak és dúsgazdagnak valló nőnek állami megbízások elnyerését ígérte, ha a nő megveszi a legnagyobb osztrák napilapot, amely aztán támogatná a Szabadságpárt kampányát.

Az esetről közösen számolt be a Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung, a videót az előbbi közli. A felvétel a 2017-es osztrák parlamenti választások előtt készült Ibizán, luxuskörülmények között, szereplői között van Strache, az egyik munkatársa (Johann Gudenus, FPÖ parlamenti frakciójának vezetője), valamint egy fiatal nő, aki saját állítása szerint egy Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló oroszországi oligarcha unokahúga és 250 millió eurót akar befektetni Ausztriában.

A nő – akinek arcát kitakarták a felvételen – utalt arra, hogy a pénz nem tiszta forrásból származhat, de ez Strachét (akinek az arca viszont – ahogy a borítóképen is látszik – felismerhető) nem akadályozta meg abban, hogy több mint hat órán át egyeztessen vele. Strache és Gudenus írásban is megerősítette a találkozó tényét a két lapnak. Közölték, hogy az informális megbeszélés során több alkalommal hangsúlyozták az osztrák jogi előírások betartásának szükségességét.

Strache a videóban többek között arról is beszélt, hogy az orosz nőnek létre kellene hoznia egy vállalkozást, amely megkaphatná azokat az állami megbízásokat, amelyeket korábban a Strabag építőipari nagyvállalat kapott meg. Beszélgettek arról, hogy a nő anyagilag támogatná az FPÖ-t, de Strachéék arra kérik, hogy ne a pártkasszába fizessen pénzt, hanem egy olyan egyesület számlájára, amely nem kapcsolódik hivatalosan és közvetlenül az FPÖ-höz. A Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung szerint ez a modell felveti az illegális pártfinanszírozás gyanúját.

A nő a felvételen arról beszél, hogy sokszoros áron venne földeket Johann Gudenustól (aki akkoriban Bécs alpolgármestere volt), ám az osztrák politikusok egy jobb ötlettel álltak elő: nevezetesen, hogy a nő szerezzen többségi tulajdonrészt a Kronen Zeitungban – abban a bulvárlapban, amely naponta 2 millió olvasót ér el naponta a 9 milliós Ausztriában. (Az osztrák közvélekedés szerint akit a Kronen Zeitung támogat, az sokkal nagyobb esélyekkel pályázhat a kancellári tisztségre, mint mások.) Strache ebben az időben, 2017 nyarán éppen fej fej mellett állt a közvélemény-kutatásokban a későbbi választási győztessel, Sebastian Kurzzal. Strache a videó tanúsága szerint közölte is: ha a Kronen Zeitung mellé állna, akkor „nem 27 százalékot kapnánk, hanem 34-et”.

Nem igazán érthető, hogy a két osztrák politikusnak miért nem tűnt egy kicsit sem gyanúsnak sem a helyszín, sem a szépséges és gazdag nő, aki éppen őket szeretné támogatni: Strachéék a találkozó során sem a nőtől, sem annak segítőjétől nem kért semmiféle igazolványt, gyorsan belemerültek a vodkázásba, s csak valamikor az est végén lett nekik gyanús, hogy esetleg valami nem stimmel. Ekkor egy időre az oroszok magukra hagyták az osztrák politikusokat, akik négyszemközt azt fontolgatták, hogy vajon csapdába sétáltak-e. Strache gyanakodott, Gudenus megnyugtatta, hogy minden a legnagyobb rendben van.

A történetet közlő két lap birtokába kerültek a hatórás találkozó nagy részének felvételei. Ezek alapján nyilvánvalóan látszik, hogy a ház minden részét bekamerázták, ráadásul az orosz nő és segítője meglehetősen nyilvánvalóan irányította úgy a beszélgetést, hogy Strache nyíltan korrupcióra utaló kijelentéseket fogalmazzon meg. Strache ugyan folyamatosan azt mondogatta, hogy csak törvényes üzleteket ígérhet, de aztán tett olyan ígéreteket, amelyek legalábbis felvetik a törvénysértés gyanúját.

Magyar szála is van a történetnek: Strache egy pillanatban azt mondja: „Olyan médiakörnyezetet szeretnénk kiépíteni, mint az Orbáné”.

Egyelőre nem lehet tudni, ki hajtotta végre ezt az egész akciót, amelynek nyilvánvalóan Strache lejáratása volt a célja. Elemzők szerint a megrendelő kilétére utalhat, hogy a videón az oroszok arca nem látszik, csak az osztrák politikusoké. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen, hónapokon át tartó, jól felépített akciót csak egy forrásokban nem szűkölködő titkosszolgálat (vagy egy nagyon gazdag magánszemély) tudna pénzelni.

A két lap megkeresésére Strache első körben azt reagálta, hogy „semmilyen ígéretet vagy előnyt nem kapott ezektől az emberektől” se ő, se az FPÖ, illetve hangsúlyozta, hogy sok alkohol fogyott az este folyamán, és profi tolmács nélkül a nyelvi akadályokat sem tudták leküzdeni.

Sebastian Kurz osztrák kancellár kizárta, hogy az általa vezetett Osztrák Néppárt (ÖVP) folytassa az együttműködést Heinz-Christian Strache alkancellárral, miután súlyos korrupciós gyanú merült fel a koalíciós partner Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) élén álló politikussal szemben – értesült a dpa német hírügynökség szombaton.

Az jelenleg nem világos, hogy a kormányfő döntése a 2017 decembere óta hivatalban lévő koalíció felbomlását jelenti-e vagy egyelőre csak Strache távozását a miniszterelnök-helyettesi tisztségből – írta a dpa. A két politikus még szombat délelőtt találkozik, Sebastian Kurz a várakozások szerint dél körül sajtótájékoztatót tart.