A bankok az utóbbi években ún. szenior hiteleket is kínálnak az ügyfeleiknek, ezek között a legtöbb fix kamatozású dinárhitel, de vannak euró-árfolyamhoz kötött fogyasztói és szabad felhasználású személyi kölcsönök is. A bankok előszeretettel hirdetik ezeket a kölcsöneket azzal, hogy ma már a nyugdíjasok is könnyebben élhetnek ezekkel a lehetőségekkel, ráadásul az életkort is megemelték. Ez igaz is, de ezek a hitelek több csapdát is rejtenek, ugyanis gyakran drágábbak, mint a foglalkoztatottaknak nyújtott banki hitelek.

A legtöbb bank esetében a szenior (55 és 79 év közötti) kérelmezőnek a hitel felvételét megelőzően legalább egy hónappal nyugdíjasnak kell lenni, de van olyan pénzintézet, ahol a felső korhatár 75 év. Más banknál viszont az az előírás, hogy amikor az utolsó részlet kifizetésére kerül sor, az igénylő nem lehet 80 évnél idősebb. A kölcsönösszeg maximuma is eltérő, a futamidő felső határa pedig általában 71 hónap, azaz majdnem hat év.

A szakértők azt javasolják, hogy a nyugdíjasok a teljes hiteldíjmutatót vegyék figyelembe a döntés meghozatalakor, ugyanis ez mutatja meg azt, hogy az adott hitel felvétele után az adósnak egy év alatt a tőkén túl mekkora összeget kell visszafizetnie (kamat, kezelési költség, különféle eljárási díjak, bankszámlavezetés díj stb.). A nominális kamatok 11 és 15 százalék között alakulnak, miközben a teljes hiteldíjmutató meghaladhatja a 20 százalékot is.

Több banknak is van olyan kalkulátor a honlapján, amely megmutatja, hogy egy adott hitel mennyibe kerül egy alkalmazottnak és mennyibe egy nyugdíjasnak. Az egyik pénzintézetben például egy munkaviszonyban lévő ügyfélnek egy 300 ezer dináros készpénzhitel 24 havi, 14.052 dináros részletfizetéssel végül 343.250 dinárba fog kerülni. Ugyanez az összeg ugyanilyen futamidővel szenior hitel formájában 14.825 dináros havi törlesztéssel 358.800 dinár, azaz 15 ezer dinárral több lesz.

Egy másik bank esetében a Blic Biznis azt számolta ki, hogy mennyibe kerül egy 500 ezer dináros, 48 hónapos futamidejű hitel egy nyugdíjasnak és egy alkalmazottnak: előbbi összesen 714.373, utóbbi 684.552 dinárt fizet majd vissza, azaz csaknem 30 ezer dinárral kevesebbet.

A nyugdíjasoknak általában életbiztosítást is kell kötniük, hogy a futamidő alatt bekövetkezett halál esetén a bank a biztosítón hajthassa be a fennmaradó tartozást.