Amennyiben olvasóink követik és használják a Családi Körben megjelenő recepteket, akkor a húsvéti asztalra már azok az ételek kerülhettek, amelyeket a Varázsfazék című receptes újság szerkesztője, Bozsoki Burány Márta válogatott össze. Mártáéknál a hagyományos sonka, töltött tojás, kalács, torma mellett a múlt heti számunkban megjelent recept alapján elkészült a töltött hústekercs és a kókuszgolyós torta is.

A Varázsfazék című receptes újságot valószínűleg sok olvasónk ismeri, hiszen Mártáék családi vállalkozásként 1998-ban indították el.

–  A Magyar Szóban dolgoztunk a férjemmel, Bozsoki Ernővel, és szerettünk volna belekezdeni valamibe, hogy kiegészítsük a fizetésünket. Más idők voltak azok. Sok mindennel próbálkoztunk, de egy idő után eszünkbe jutott, hogy miért ne csinálhatnánk azt, amihez igazából értünk, és amit szeretünk. Kezdetben két változatban jelent meg a magazinunk, ugyanazzal a tartalommal szerbül is kiadtuk Čarobni lonac címmel. A magyar kiadást sajnos csak egy évig tudtuk készíteni, a bombázás alatt le kellett állnunk, nem vitték az újságot, a húsvéti számunk augusztusban került az olvasókhoz. Szerb nyelven a mai napig összeállítunk tematikus számokat, arra még van kereslet. Magyarul is megjelentettünk 5 szakácskönyvet, mindegyiket ötezer példányban, így bizonyára sok olvasó ismeri a Varázsfazék receptjeit.

Márta szeret főzni, de nem kislányként tanult meg, és talán pont ez segíti a szerkesztői munkáját a receptes újság írásakor:

– Szeretek főzni, és most már tudok is, de 35 éves koromig jóformán nem is főztem, más dolgok érdekeltek. Valószínűleg azért is tudom olyan jól leírni, elmagyarázni az ételek elkészítését, mert számomra nem volt semmi magától értetődő. Húsz év alatt csak két reklamációt kaptunk, ami szerintem nagyon jó eredmény.

„Szeretek főzni, és most már tudok is, de 35 éves koromig jóformán nem is főztem, más dolgok érdekeltek.”

Mikor kérdezem tőle, mit szeret a legjobban, hangos nevetésben tör ki. Mondja, sokszor kérdezik ezt, amikor különböző műsorokban szerepel.

–  A tésztákat szeretem leginkább, meg a könnyen elkészíthető fogásokat. De a kedvenc ételem a bab. Minden formában.  Mikor kamasz voltam, a sóletot úgy neveztem, hogy isteni eledel. Ez egy hosszú történet, valahol vendégeskedtünk, ahol a háziasszony szabadkozott, hogy csak bab van otthon, azzal tud bennünket megkínálni, mire én azt találtam mondani, hogy nem baj, hiszen az isteni eledel. De szeretek én mindent. Gyerekkoromban rossz evő, „kákabélű” voltam, de azóta ez igencsak megváltozott – mondja nevetve. Szeretem kipróbálni más nemzetek konyháját, ezt majd az olvasók is tapasztalni fogják, de kedvelem én a magyaros ízeket is, hiszen azokon nőttem fel.

Saját konyhájáról is beszél. Bevallja, nemrégiben az olajat zsírra cserélte fel, de nagyon keveset használ belőle. Megpróbál minél egészségesebben főzni, de kiemeli, a magyar ember számára fokozatosan kell adagolni az egészséges hozzávalókat.

– A vajdasági embereket szerintem nem lehet egyik napról a másikra makrobiotikus vagy vegetáriánus étrendre fogni, mert egyből elutasítás lenne a vége. Fokozatosan kell az újításokat bevezetni. Úgy, ahogy most én csinálom a férjemnek.

Márta azt is elmondta, miért vágott bele ebbe az újabb munkába, miért adja közre a Családi Körben most magyarul is a recepteket.

– Már vannak szabad kapacitásaim, a szabadidőmből kitelik, hogy lefordítsam a recepteket. Szeretek dolgozni, és örülök, hogy a több mint ötezer elkészített étel közül kiválogathatom a magyar olvasók számára a legjobbakat. Ismerőseim gyakran mondogatják, milyen kár, hogy nem jelenik meg az újság magyarul is. Most ebből valami megvalósul.