Aleksandar Vučić államfő a szerb képviselőházban közölte, hogy a Koszovóban őrizetbe vett huszonnyolc személyből húsz szerb nemzetiségű. A szerb elnök részletesen is kifejtette, hogy a tizenkilenc letartóztatott rendőr közül tizenegy szerb, hét albán és egy bosnyák, rajtuk kívül Zubin Potokban még kilenc szerb nemzetiségű személyt vettek őrizetbe, tudósít az N1 Televízió.

Syl Hoxha a koszovói különleges ügyészség ügyésze arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a ma végrehajtott akció előkészületei még tavaly áprilisban kezdődtek, az azóta eltelt időszakban pedig számos tanút hallgattak ki, közölte a Koha.

Rashit Qalaj, a koszovói rendőrség igazgatója sikeresnek ítélte az akciót és elmondta, hogy a koszovói rendőrség kötelékébe tartozó személyek közül ketten tűzfegyverből leadott lövés miatt sebesültek meg, és további három személy is megsérült.

Qalaj hozzátette, hogy az akcióban hat civil is megsérült. Azokról a személyekről van szó, akik Zubin Potok közelében barikádokat emeltek. A rendőrség tizenegy darab lőfegyvert is lefoglalt.

A rendőrség igazgatója közölte, hogy az ENSZ koszovói missziójának munkatársait azért állították elő, mert járművük részét képezte a Zubin Potokban felállított barikádnak.

Behgjet Isa Pacolli koszovói külügyminiszter arra szólította fel Szerbiát, hogy ne csináljon politikai kérdést ebből a nagyszabású rendőrségi akcióból, mely a bűnözés és a csempészés ellen irányult. Rámutatott, hogy egy olyan bűnszervezet tagjait tartóztatták le, akiket csempészéssel, vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és a szervezett bűnözéssel gyanúsítanak.