Az idén június 9-én 14 órától rendezik meg a zentai Népkertben a legnépszerűbb vajdasági gyerekrendezvényt, a Mosolytenger Gyermekfesztivál. A sorrendben tizedik fesztiválra a szervezők ezúttal is több ezer gyereket várnak, s ugyanazokat a helyszíneket és játékokat igyekeznek majd biztosítani, mint a korábbi években. Az idén a Makám együttes és a HeddaJazz lép majd fel a nagyszínpadon.

Azoknak a családoknak, amelyek még nem látogattak el a fesztiválra, de gondolkodnak a részvételen, egy kis kedvcsinálóval készültünk: gyerekek mesélnek a Mosolytengeren szerzett tapasztalataikról, élményeikről.

A hétéves Barna Melissza azok közé a ritka gyerekek közé tartozik, aki születése óta mindegyik fesztiválon részt vett, ugyanis amikor még kisbaba volt, az édesapja babakocsiban vitte le a Népkertbe.

– Tavaly meg már fel is léptem az Ispiláng óvodás korosztályú néptánccsoportjával. Szeretem azokat a játékokat, ahol garasokat gyűjthetünk, amikért cserébe aztán mindenféle szuper játékot kipróbálhatunk. Minden évben teszek félre néhány garast, hogy amikor odaérünk, mindjárt mehessek játszani. Apa szokta mondani, hogy ennek a garasnak egy év alatt semmit sem veszít az értéke. Az egyik kedvencem a tűzoltós játék, ahol egyikünk pumpálja a vizet, a másikunk meg fogja a csövet, amiből folyik a víz, és egy dobozt kell eltalálni. Kedvenc helyszínem a nagy sátor, ahol csúszdák vannak, labda meg sok játék. Imádom még azt a kishajót, amit kézzel lehet irányítani. Az idén nagyon szeretném végre kipróbálni a vízen úszó buborékot, amibe bele lehet bújni – mesélte a felsőhegyi Melissza, akit korábban az édesanya nagyon féltett, ezért nem mehetett be a buborékba. – Az idén mindenképp szeretném kipróbálni, hiszen már nagylány vagyok – tette hozzá.

A hétéves moholi Varga Jázmin minden évben ott van a szüleivel, testvérével és unokatestvéreivel a Mosolytenger fesztiválon.

– Azért szeretem a fesztivált, mert különböző aktivitásokért garast gyűjthetek, amit később arra költhetek, amire csak akarok. A tavalyi fesztiválról is maradt még garasom, remélem, az idén be tudom váltani, és ha nem is lesz elég a pónisimogatásra, legalább valami édességet tudok rajta venni vagy buborékfújót – mondta Jázmin, aki legszívesebben arra a foglalkozásra emlékszik vissza, amikor bőrből formáztak medált, és azt később az édesanyjának ajándékozhatta. Mivel szeret táncolni, nem csoda, ha a koncerteket is szereti a fesztiválon. Kedvenc fellépő együttese az Alma együttes. Jázmin nem hiányol semmit a fesztiválról, szerinte minden van, amit csak kedve támad kipróbálni. Az idén is terveznek részt venni a rendezvényen, nem csak a fennmaradt garasok miatt.

A nyolcéves felsőhegyi Randovics Patrik is többször járt már a Mosolytengeren, s az külön tetszik neki, hogy saját maga keresheti a játékpénzeket, amelyekért cserébe különféle játékokat használhat.

– Jó magas csutkagórét építettünk, s azért is kaptunk játékpénzt, meg volt, ahol papírvirágokat hajtogattunk, máshol meg repülőket készítettünk, és célba dobtunk. Az nagyon jó, hogy már a játékpénzt is játékokkal lehet megkeresni, s szuper, hogy nem anya és apa kell hogy fizesse a játékok kipróbálását. A Mosolytenger volt az első hely, ahol kipróbálhattam a csocsót. Szeretem a csúszdát, az ugrálóvárat. Rengeteg a gyerek és az ismerős is. Az idén a nagy légvárat szeretném kipróbálni.

Testvére, a hatéves Randovics Martin háromévesen volt először a fesztiválon.

– Nagyon jó volt, hogy a nénik meg a bácsik nagyon kedvesek. Abban is segítenek, hogy sok garast összegyűjtsek a játékokra. Rajzoltam is, festettem is, meg játszottam is, azért is kaptam garasokat, amelyeket elköltöttem a csúszdán és az ugrálóvárban. Nagyon várom már a Mosolytengert.

A hajdújárási Komenda testvérek, Nikoletta és Natália a zentai gyermekfesztivál visszatérő látogatói:

Nikoletta (balról): – Már több alkalommal voltunk a Mosolytengeren. Az első, ami eszembe jut róla, a lovaglás, a körhinta és a sok játék. Garasokat gyűjteni jó móka.

Natália: – Vattacukor és arcfestés, ezek a legjobb dolgok. Emlékszem, hogy volt bábszínház és koncert is, jó buli volt. A garasokon ajándékot tudtam vásárolni magamnak.

Az írás a Családi Kör május 30-ai számában jelent meg.

Nyitóképünk a 2018-as Mosolytenger Gyermekfesztiválon készült (fotó: Révész Róbert)