Ha nem is úgy, ahogy Petőfi Sándor írta A Tisza című versében, vagyis nem „Zúgva, bőgve törte át a gátot”, hanem szépen csendben, napról napra mindig egy picit több szárazföldi területet elfoglalva árasztotta el a Tisza a zentai rakpartot, amelynek nagy része kedd délutánra teljesen víz alá került. A fotókon jól látszódik, hogy a rakparton már bokáig ér a víz, vagyis közlekedni gyalogosan még lehet, de ha hinni lehet az előrejelzéseknek, idő kérdése, hogy a vízszint még magasabb lesz.

Arra, hogy erre a helyiek közül nem mindenki számított, az is bizonyíték, hogy ottjártunkkor egy frissen, minden bizonnyal tegnap kátrányozott csónakot láttunk, amely szépen száradt a napsütéses időben, azonban a körülötte levő terület már víz alatt volt.

Íme a többi fotó, amit kedden 13 és 14 óra között készítettünk:

Háttérben a Tiszavirág nevű hajó

Víz alatt a rakpart és a virágok is

A villanykaró egy része is víz alá került

A napon szárítkozik a nemrég kátránnyal bevont csónak

Szépen lassan a víz lesz az úr a rakparton

A híd közelében még több víz van a rakparton

A szemetet is viszi magával a Tisza, viszont ahol lehet, ott a szemét tábort ver