A Zentai Önkormányzat, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete és a zentai Történelmi Levéltár a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve program jegyében pályázatot hirdet óvodás gyermekek, általános- és középiskolás fiatalok, valamint felnőttek részére.

A díjazottak értékes jutalomban részesülnek. A díjátadóra a városnapi ünnepségsorozat keretén belül kerül sor.

A jelentkezők a következő három kategóriában versenyezhetnek:

1. Képzőművészeti kategória: a pályázók Az én hősöm címmel készíthetnek műalkotásokat bármely képzőművészeti technika alkalmazásával.

Korcsoportok:
a) óvodás korosztály,
b) első és második osztályos, 7–8 éves korosztály (kisiskolások),
c) harmadik és negyedik osztályos, 9–10 éves korosztály (kisiskolások),
d) ötödik és hatodik osztályos, 11–12 éves korosztály (felsős diákok),
e) hetedik és nyolcadik osztályos, 13–14 éves korosztály (felsős diákok).

2. Filmművészeti kategória: a pályázók Az én hősöm címmel készíthetnek kisfilmet, klippet, interjút olyan személlyel, akire példaképként tekintenek. Az alkotások készülhetnek mobiltelefonnal is, amelynek időtartama legfeljebb 3 perc lehet.

Korcsoportok:
a) Középiskolás korosztály

3. Fotópályázati kategória: a pályázók Tisza-parti vallomások témára küldhetnek be fotóalkotásokat.

Korcsoportok:
a) 16 éven felüli profi és amatőr fotósok

A pályaműveket az alábbiak szerint fogadjuk:

A jelentkezést az alábbi linken kesztül várjuk:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdOdltOMIdy9lqKVnVgVu69k4EA0tpDI-fTDMDXJvWVUhNPJw/viewform?vc=0&c=0&w=1

Bővebb információ Baráth Hajnal Annától, a hajnal.anna84@gmail.com villámpostacímen kapható.

A pályaművek beküldési határideje: 2019. augusztus 5.

A borítékra kérjük írják rá: Az én hősöm vagy Tisza-parti vallomások.