A Budapesti Nyári Fesztivál keretében rendezik meg június 14. és július 2. között a Városmajori Színházi Szemlét, amelyen az idén hat város, 6 színházának 6 legjobb előadása versenyezhet. Közöttük van a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata is.

A kecskeméti, miskolci, győri, tatabányai és szombathelyi, valamint a határon túli magyar színházak képviseletében a szabadkai teátrum előadásait a Városmajori Szabadtéri Színpadon tekinthetik meg az érdeklődők.

A szemle Örkény István halálának szinte napra pontosan negyvenedik évfordulóján a szerző Tóték című tragigroteszkjével indul június 14-én a Szegedi Nemzeti Színház vendégjátékával. A darabot Bezerédi Zoltán rendezésében, Gömöri Krisztán, Borovics Tamás, Szilágyi Annamária és Sziládi Hajna főszereplésével tavaly szeptemberben mutatták be, majd játszották teltházakkal hónapokon keresztül. A szegedi versenydarabot az ’50-es évek legendássá vált propagandaoperettje, az Állami Áruház követi Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében a kecskeméti Katona József Színház művészeinek előadásában. A tatabányai Jászai Mari Színház Molnár Ferenc darabját, Az üvegcipőt hozza el a budai színpadra június 20-án, Czukor Balázs rendezésében. A szombathelyi Weöres Sándor Színház Alföldi Róbert rendezésével szerepel a versenyprogramban, A salemi boszorkányok című előadását mutatja be június 25-én. A Miskolci Nemzeti Színház az idén Kosztolányi Dezső Édes Annáját hozza el a versenyre Rusznyák Gábor átiratában és rendezésében. Az idei versenyprogramot július 2-án a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata egy vérbő zenés vígjátékkal, Feydeau Osztrigás Micijével zárja. Rendező: László Sándor, a főbb szerepekben Mezei Zoltánt, G. Erdélyi Herminát, Balázs Áront, Pámer Csillát, Hajdú Tamást, Fülöp Tímeát, Kovács Nemes Andort, Ralbovszki Csabát, Vicei Natália láthatja a közönség.

A négytagú szakmai zsűri mellett a verseny során a közönség is szavazhat kedvenceire a világhálón.

tuti