Illegális szervkereskedelem gyanúja miatt a felügyelőség négy prištinai kórházat zárt be, és 17 egészségügyi alkalmazott ellen indult bűnvádi eljárás, írja a Tanjug és a Telegraf.

Nora Krasnići megbízott egészségügyi főfelügyelő kiemelte, hogy ezek a magánkórházak illegális tevékenységgel foglalkoznak, a lefagyasztott emberi sejteket pedig a koszovói egyetemi klinikai központ nőgyógyászati osztályára szállították át, megőrzés céljából. A felügyelőség azokat a kórházakat ellenőrizte, amelyek mesterséges megtermékenyítéssel foglalkoznak.

Baki Keljani, a koszovói rendőrség szóvivője a sajtónak elmondta, az ellenőrzés során az említett kórházakban a rendőrség számos bűncselekményre utaló jelet találtak, a nyomozás folyik. Tizenhét személy ellen indult bűnvádi eljárás, akik között koszovói, de külföldi állampolgárok is vannak.

Közben az egyik kórház ügyvédje kiemelte, a hatóságoknak nincs bizonyítéka arra, hogy az intézményben sejtekkel, vagy embriókkal kereskedtek volna illegálisan.