A föld megszáradt, a szúnyogok egy kis csoportja pedig csak a Makám koncertjére merészekedett elő a X. Mosolytenger Gyermekfesztiválon, amelyet vasárnap rendeztek meg a zentai Népkertben. A rendezvényen több ezer résztvevő jelent meg, sorok kígyóztak a légvárak, a Fabatka bolt, a lángosos, a kürtőskalácsos és a palacsintázós előtt is.

Ezúttal is nagy népszerűségnek örvendett a fesztiválon belüli kisváros, a Tiszaland, amelyet a Tisza Automotive és az Educatio Alapítvány álmodott és valósított meg, de minden helyszínen több száz gyerek igyekezett bizonyítani tudását, rátermettségét, hogy aztán a megszerzett garasokat elköltse a légvárban, a trambulinban…

Úgy tűnik, a garasgyűjtés jobban megy a gyerekeknek, mint a költekezés, legalábbis ez derült ki abból, hogy 17 óra felé már egyes helyszíneken igencsak fogytán volt a garas, de végül csak beindult a garasok beváltása, így a garaskörforgás zavartalan volt.

A rendezvényről bővebb beszámolót olvashatnak a Családi Kör június 13-án megjelenő számában.

Fotók: Révész Róbert

Ábel István, a Családi Kör feladványkészítője derekasan állta a gyerekek rohamát

A jó megoldásért garas járt

Aki nem teker, az lemarad

Ugorj, mert jön a kar – a Tiszalandben sok érdekes játék várta a gyerekeket

A gyerekek reakciója mindent elárul a koncertről

Döntsd a poharat, ne síránkozz!

Mi jár a királylány fejében?