Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter kijelentette, azzal, hogy Pristina nem vonja vissza a szerb termékekre kirótt száz százalékos büntetővámot, csődöt mondott az Európai Unió politikája, adta hírül az N1 Televízió.

A tárcavezető azt mondta, hogy az EU vagy nem érti, hogy az ilyen fajta hitelvesztés magának az Európai Uniónak okoz kárt, vagy pedig az van, hogy egyes országok úgy tesznek, mintha nyomást gyakorolnának Pristinára hogy megszüntesse a vámot, miközben azt üzenik neki, hogy ezt nem kell megtenni.

Aleksandar Vučić szerb államfő és Angela Merkel német kancellár telefonbeszélgetéséről, melynek témája a Belgrád és Pristina közötti dialógus volt, Stefanović azt mondta, hogy Vučić jó és stabil politikát folytat, ami azt mutatja, hogy az elnök harcol a szerbekért és azért, hogy Szerbia is kapjon valamit Koszovóban.

Vučić telefonon tárgyalt Angela Merkellel

Szerbia teljes mértékben elkötelezett a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd folytatása mellett – egyebek között ezt mondta ma Aleksandar Vučić Angela Merkel német kancellárnak, tudatja a Pannon RTV. A szerb Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a felek Németország és Szerbia kapcsolatai mellett, a régió helyzetéről és a koszovói-szerb viszonyról beszéltek.

A miniszter hozzátette, hogy Vučić olyan helyzetben van, amikor sokkal könnyebb lenne másféle politikát folytatni, olyat, ami mindenkinek tetszene, de az nem hozna eredményeket, legfeljebb politikai pontszerzés szempontjából lehetne előnyös.