Ha az előző napok trópusi időjárása alapján ítélkezünk, akkor várhatóan idén is forró nyár elé néz Szeged, noha teljes biztonsággal ezt a meteorológusok sem tudják előre megjósolni. Aki strandolásra adná a fejét, s nem kizárólag tengerparti desztinációkban gondolkodik, az a fürdők mellett a természetes vizeket is választhatja. Tettünk egy szegedi körsétát, hogy megtudjuk, mennyi az annyi, mennyibe kerül a Tisza-parti városban egy igazi felfrissülés.

A Napfényfürdő Aquapolis árai a megszokottakhoz képest igen magasak. Egy felnőttnek szóló napijegy 5250 forintba kerül, a nyugdíjas-, valamint a gyerekjegy 11 éves korig 2700-ba, míg az ifjúsági jegy 4350-be. Némi kedvezményt azonban kaphatnak a helyiek, hiszen Csongrád megyei lakcímkártyával 30 százalékkal olcsóbban használható a fürdő.

Sokan a Tiszát választják, és a Fokán mártóznak meg, noha sem itt, sem a Sárgán, illetve a Laposon nem legális a fürdőzés, csakis a Partfürdőn szabad valóban a szabadstrand. A Partfürdőn a normál napijegy 1100 forint, a kedvezményes belépő diákoknak és nyugdíjasoknak 900, míg a gyerekek 700 forintért juthatnak a plázsra. Itt családi jegy is váltható 2400, illetve 3 ezer forintért – előbbi két felnőtt- és egy gyerek-, utóbbi két felnőtt- és két gyerekjegyet foglal magában. Népszerű a Sziki is, ahol a felnőtt belépő egy ezresbe kerül, kedvezményes tikettet pedig 800-ért lehet váltani. A családi belépő 3500 forint, két felnőtt és legalább egy gyerek juthat be vele.

Nincs messze a sándorfalvi strand sem, amely igen közkedveltté vált a környéken homokos partjával. Itt 900 forintért strandolhatnak a felnőttek, a diákok pedig 800, a gyerekek és a nyugdíjasok pedig 700 forintért. A családi jegyek árai 2050-től 2950 forintig terjednek.

Ha a felsorolt árakhoz egy család hozzáadja a helyben kötelezően elfogyasztott fagyi, lángos, sör, főtt kukorica, üdítő árát, esetleg egy szerény ebéd költségét, a 10-15 ezer forint már alig futja.

Az idén egy lépéssel közelebb került a Balaton is, hiszen nyáron átszállás nélküli vonat közlekedik Közép-Európa legnagyobb tava és Szeged között. Az Aranyhíd 7 óra 57 perckor indul június 15-től naponta, majd Budapestet és Székesfehérvárt érintve a Balaton déli partja mentén közlekedve 13:40-kor érkezik a végállomásra, Keszthelyre. A jegy ára egy irányba 5770 forint.

tuti