Vajdaságban több mint 500 szennyezőt tartanak számon, a szennyvíznek pedig mindössze 10 százaléka esik át valamilyen tisztításon, jelentette ki Igor Mirović tartományi kormányfő az első nemzetközi fórumon, amelyet a szennyvíztisztításnak és az ivóvíznek szenteltek.

„A több évtizedes nemtörődömség és a beruházások hiánya miatt még nagyon sok időre és nagyon sok pénzre van szükség, hogy ezt a problémát felszámoljuk. Amikor három évvel ezelőtt megalakult a tartományi kormány, ezt a problémát elsődleges gondként kezdtük kezelni”, mondta Mirović.

A kormányfő kiemelte, hogy a tartomány 11 ökológiai cél megvalósítását tűzte ki Vajdaság területén, emellett 123 környezetvédelmi projektumot támogatott 39 községben, összesen 1,1 milliárd dinár értékben, ebben az évben további 330 millió dinárt szántak erre a célra.

Vajdaság területén három víztisztító kiépítési projektje áll kidolgozás alatt.