Pavle Petrović, a Pénzügyi Tanács elnöke kijelentette, hogy az év végéig új pénzügyi szabályokat vezethetnek be, mivel úgy tűnik, hogy a Pénzügyminisztérium hajlandó erről tárgyalni, tette közzé a Vajdasági RTV.

Petrović szerint az új szabályok alapját az alacsony költségvetési hiánynak és az ugyancsak alacsony közadósságnak kell képeznie. Elmondta, hogy ez utóbbi jelenleg a társadalmi össztermék 51 százalékát teszi ki, de a cél továbbra is az, hogy 45 százalék alá szorítsák.

Petrović kijelentette, hogy az idén nem terveztek elegendő beruházást az infrastruktúrában és a környezetvédelemben, de a bejelentések szerint ezt jövőre pótolják. Ismertette a Pénzügyi Tanács álláspontját, miszerint értelmetlen a létszámstop fenntartása és ugyanígy feleslegesen halogatják a fizetési osztályok bevezetését. Ami a nyugdíjak összehangolását illeti, a tanács üdvözli a svájci modell bevezetését.

Fotó: Tanjug,Tanja Valić