A Twiteren jelent meg egy videó, melyen az látható, hogy egy fiatalember autójával áthajt az éppen lezárt vasúti kereszteződésen, majd kiszáll autójából és letöri előbb az egyik, majd a másik félsorompót is, adta hírül a 021.rs hírportál.

A videót megosztó személy szerint a felvétel Šabac közelében lévő Majur falu vasúti átkelőjénél készült.

A Blic riporterei felkeresték a helyszínt, ahol a helyiek azt mondták, hogy a vasúti átkelőn mindennap látni erőszakos gépjárművezetőket, és gyakoriak a hasonló jelenetek. Elmondásuk szerint sokszor a türelmetlen sofőrök áldozatául esik az a megálló is, ahol a helyiek a Loznicába tartó vonatot várják.


A letört sorompókat azóta már pótolták.

A Szerbiai Vasutak közölte, hogy a sorompókat gyakran megrongálják, de arra, hogy valaki ilyen erőszakos módon ront rá és számol le egy sorompóval, még nem volt példa.

Nenad Stanisavljević, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat illetékese azt mondta, hogy a vállalat átlagban évente négyezer, azaz napi tíz megrongált sorompót kénytelen kicserélni.