Csehország kiadja Magyarországnak Dér Csabát, a csantavéri születésű bérgyilkost – közölte Vladimír Repka, a cseh igazságügyi minisztérium szóvivője Prágában. A magyar és szerb állampolgársággal rendelkező Dér Csaba kiadását Szerbia is kérte. Az érintett által a két országban elkövetett bűncselekmények súlyára és az ezekért járó büntetések mértékére tekintettel Marie Benešová cseh igazságügyi miniszter Magyarország mellett döntött, írja az MTI.

Dér Csabát március 1-jén a prágai Amadeus szállóban tartóztatta le a cseh rendőrség. Letartóztatáskor hamisított iratokat, két pisztolyt és lőszert találtak nála. Azóta fogságban van Csehországban.

A több gyilkosság elkövetésével gyanúsított 38 éves férfi ellen a holland, a magyar és a szerb rendőrség adott ki nemzetközi elfogatóparancsot. A hollandok a saját ügyüket később átadták a magyaroknak. A prágai bíróság, amely a magyar és a szerb kiadatási kérelmet megvizsgálta, úgy találta, hogy a férfi mindkét országnak kiadható. A végső döntést ezért a cseh igazságügy-miniszternek kellett meghoznia.

Dér Csaba a prágai bíróságon egyetértett azzal, hogy a hatóságok kiadják őt Magyarországnak, ahol szerinte a családja is él. Azt nem szerette volna, ha Szerbiának adják ki, de álláspontját nem indokolta meg.

Dér Csaba a segítőjével is végzett (?), nehogy elárulja, hol bujkál

Amennyiben Hágában az a döntés születik, hogy a csantavéri Dér Csabát Szerbiának adják ki, akkor a szerbiai illetékes szervek azt is vizsgálni fogják, hogy a bérgyilkosnak volt-e köze a zombori Nebojša Karan eltűnéséhez és halálához, ugyanis a szerbiai tájékoztatási eszközök szerint Karan segített Dérnek a szökésben, aztán egyik napról a másikra eltűnt.

A férfi Budapesten 2018. szeptember 20-án egy kétes hírnevű vállalkozóval, V. Lászlóval végzett a Pólus Center mögötti parkolóban. A férfit térdre kényszerítette, majd fejbe lőtte. Dér azóta újra gyilkolhatott Szerbiában. Január elején arról írtunk, hogy a helyi rendőrség is nagy erőkkel keresi, mert Belgrádban hidegvérrel lelőtte a nyílt utcán egy maffiózó sógorát. A szerb sajtó szerint a bérgyilkos talán tévedett, és valójában Aleksandar Š., a Pink Panther bűnszövetkezet tagja lehetett a célpont, de az is felmerült, hogy a megrendelők így akartak üzenni a maffiózónak.

A szerb rendőrök több megoldatlan gyilkossági ügyben is gyanúsnak tartják Dért. A férfi korábban 13 évet ült gyilkosság miatt, miután 2004-ben egy étteremben végzett Branislav Jelačić bűnözővel. 2017 februárjában szabadult, de annak az évnek az őszén újra elfogták a boszniai fővárosban, a nyomozók szerint ugyanis újra ölni készült. Megint börtönbe került egy időre, de a tavaly szeptemberi, XV. kerületi gyilkosság idején már szabadon volt. (index.hu)