Az idén, az év első hónapjában a diaszpórában élő szerbiaiak több mint egymilliárd eurót hoztak be az országba, ami mintegy két százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában, írja a Kurir és a Tanjug. A lap hangsúlyozza, hogy ha figyelembe vesszük, hogy az éves szabadságukat még csak most kezdik tölteni a külföldön dolgozók, vagyis csak most érkeznek majd tömegesen haza, az azt jelenti, hogy az idén mintegy 3,4 milliárd eurónyi deviza érkezhet az országba.

A Szerbiai Nemzeti Bank adatai szerint a deviza 80 százaléka euróban érkezik az országba, és elsősorban Németországból, Svájcból, Ausztriából és Franciaországból. A nemzeti banknál kiemelik, hogy átlag összeget nehéz megállapítani, mert míg a pénzküldő szolgáltatásokon keresztül ez az összeg 260 euró körül mozog, addig a banki utalások átlagosan 2000 euró körül mozognak.

A Szerbiai Gazdasági Kamara szakemberei kiemelik, hogy a külföldről érkező pénz fontos a Szerbiában élők számára, hiszen kiegészíti a havi bevételeiket és közvetetetten ugyan, de a növekvő fogyasztáson keresztül, pozitív hatással van a szerbiai gazdaságra is, írja a Kurir.