Az önzés bűne szállta meg szemem,
Testem-lelkem az járja át meg át,
S erre a bűnre gyógyszer nem terem,
Úgy a szívembe vette már magát.

Nincs termet és arc ily szép, így beszélek,
És nincs hűség igazabb és nagyobb;
Saját bírám, én döntöm el, mit érek:
Mindenkinél mindenben több vagyok.

De ha tükröm mutatja, hogy kiszáradt
Arcomba ráncot vénség sava rág,
Egész másra tanít az önimádat,
De így csak bűn volna a butaság.

Te vagy az Énem, téged magasztallak,
A te tavaszod fest csak fiatalnak.

Szabó Lőrinc fordítása