Nagyon jó döntésnek bizonyult a Szerb Haladó Párttal közös listát indítani a szabadkai helyi közösségi választásokon – ezzel nyitotta meg sajtótájékoztatóját Horvát Tímea, a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke. Kiemelte, ezt a választópolgárok is felismerték, értékelte a vasárnapi helyi közösségi választás eredményeit a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke kedden, tudósít a Pannon RTV.

37 helyi közösségből 35-ben fölényes győzelmet aratott a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség közös listája a vasárnapi szabadkai helyi közösségi választásokon. 10 helyi közösségben a Vajdasági Magyar Szövetség nevezheti ki a tanácselnököt, 12 helyi közösségben pedig a tanácselnök-helyettest.

„Nem mindegy, hogy helyi közösségeinket milyen emberek vezetik. Azok az eredmények, amiket most elértünk, azt fogják biztosítani, hogy az elkövetkezendő időszakban is helyi közösségeinket a mi embereink fogják vezetni, a mi programjainkat tovább folytatják, és a magyar közösség, a szabadkai polgárok érdekeit képviselve fognak tevékenykedni. Tudjuk azt is, hogy a helyi közösségek hatásköre az elmúlt években lehet, hogy egy kicsit alacsonyabb szintre került, akár vagyonjogi szempontból, akár hatáskörök szempontjából, de számunkra mindig is, sőt a kültelepüléseken mindig is fontos volt az, hogy a helyi közösségeket életben tartsuk, irányítsuk közösségi szinten, rendezvényeket szervezzünk, rendezvényeket nyissunk meg, kiállításokat szervezzünk és a kis közösséget éltessük.”

Horvát Tímea elmondta továbbá, hogy az elmúlt években megkezdett munkákat folytatják tovább. Ebben kiemelt szerepe van a közösségépítésnek is.

„Ez egy koalíciós megállapodás volt, amit a VMSZ alelnöke, Pásztor Bálint is elmondott, a terveink meg is valósultak. 10 helyi közösségben a Vajdasági Magyar Szövetség fogja adni a tanácselnököt, 12 helyi közösségben pedig a tanácselnök-helyettest, és a 441 mandátumból 154 mandátumot szerzett helyi közösségi szinteken.”

A VMSZ szabadkai elnöke kiemelte továbbá, hogy 22 helyi közösségben mindössze egy lista indult, viszont a helyi közösségekről szóló törvények nem változtak az elmúlt években. A feltételek tehát mindenki számára adottak voltak, ezért rossz politikai kezdeményezésnek tartja, hogy egyesek a szavazás bojkottjára szólítottak korábban. A Demokrata Párt, a Mozgalom a Polgári Szabadkáért és a Dveri sem vett részt a voksoláson.

Fotó: pannonrtv.com