A hét végén tartották meg az SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány díjátadó ünnepségét a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának diplomaosztó rendezvényén.

Az esemény díszvendége Vizi E. Szilveszter, Széchenyi-nagydíjas és Prima Primissima díjas akadémikus, az MTA korábbi elnöke volt, aki Rovó László rektorral közösen adta át a díjakat a végzős hallgatóknak. 

Hét hallgató gyémánt fokozatú fődíjban részesült. Közöttük volt a szabadkai születésű Csákány Lóránt orvostanhallgató, fotóművész is. Saját bevallása szerint a sok tanulás mellett, a fényképészet jelenti számára a kikapcsolódást és a művészetben való kiteljesedést. Tíz évvel ezelőtt egy teljesen új világ tárult elé, ez a világ nem más, mint amit a fényképezőgépe lencséjén keresztül lát.

Eddig 21 országban állították ki fotóit, mintegy 80 díjat nyert el hazai és nemzetközi fotópályázatokon. Ezen kívül több önálló fotókiállításon mutathatta be kedvenc képeit (a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban, az SZTE Rektori Hivatalban és Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Székházában).

Tuti

Fotó: csongradhir.hu, facebook