A szegedi Dugonics téren idén nyáron július 12-14. között ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Söröm fesztivál, ahol magyar és külföldi sörfőzdék is megjelennek legújabb, legizgalmasabb sörkülönlegességeikkel, bizonyítva, a sztereotípiák ellenére a magyarok nem csak borokat, hanem remek söröket is tudnak készíteni.

A három napos rendezvény során olyan kézműves sörkülönlegességeket kóstolhatnak meg a fesztiválra kilátogatók, amelyeket csak nagyon ritka esetekben találnak meg a boltok polcain vagy a vendéglátóhelyeken. Garantáltan azok is találnak kedvükre való ízvilágot, akik korábban elzárkóztak a sörfogyasztás minden formájától. A jó hangulatról nem csak a finom italok, ízletes ételek, hanem az igényes és lendületes zenei programok, valamint a változatos ügyességi játékok is gondoskodnak.

A szervezők mindhárom napon a tematikának megfelelően mutatják be a sörkultúrát. A rendezvényen nagy hangsúlyt fektetnek a sörgasztronómiára és -különlegességekre, valamint a hozzájuk megfelelően párosított ételekre. Bemutatják a minőségi sörkészítés kultúráját és a hazai, illetve a nemzetközi sörök ízvilágát. Céljuk, hogy a sörkedvelőkkel megismertessék a kisiparos sörfőzdék termékeit, melyek még csak elvétve találhatók meg a hipermarketek polcain.

Különböző stílusú napokkal teszik változatossá a rendezvényt. A korábbi Sörömön mexikói nappal, forró latinos hangulattal és salsa tánccal indították a rendezvényt. A második napon, a Balkán napon együtt zorbázott a város, majd az utolsón egy igazi Magyarvirtussal zárták a programokkal teli három napos Sörömöt.

A V. Nemzetközi Söröm első napja Hawaii nap lesz, hiszen az egzotikus ízek a sörök világában ma már nem elképzelhetetlen: ananász-lime, banán, kiwi, citrom és mangó söröket kóstolhatunk. Bátrabbak csípőjük ringatásával elsajátíthatják a Hula tánc alapjait is, virágfüzért és fűszoknyád tehát nem otthon felejteni.

Július 13-án Székely nap. Határon túli magyarság hagyományainak bemutatása, zenés és táncos programokkal, kézműves bemutatókkal, remek székely ízekkel és a közkedvelt Csíki sörrel.

Július 14-én Görög nap zárja a fesztivált. Görögország a kultúra bölcsője, a mérhetetlenül gazdag hagyományok országa. A hangulat megéléséhez elengedhetetlen a tánc és az élettel teli zene. A buzuki felcsendülése után mindenki egy kicsit Zorbának érezheti magát a Dugó téren.

tuti