Felavatták az Ovi-Sport Alapítvány első óvodásoknak szánt sportpályáját Vajdaságban, a kishegyesi Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézményben. Ebben az intézményben volt óvodás egykoron Rúzsa Magdi, az ismert énekes is, aki örömmel fogadta el a meghívást, hogy jelen legyen a pálya avatásán, tudósít a Vajdaság Ma.

Jeles közéleti személyiségek, tartományi és községi tisztségviselők jelenlétében és nagyszámú óvodás részvételével avatták fel a kishegyesi óvodában az új sportpályát. Jelen volt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház, valamint a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő, az MNT elnöke és ifjabb Buzánszky Jenő is. Dr. Molnár Andrea, az alapítvány kuratóriumának elnöke alkalmi beszédében kitért rá, hogyan döntötte el, hogy létrehoz egy alapítványt annak érdekében, hogy minél több óvodába eljuthassanak, és már óvodás korúaknak megteremtsék a sportolás lehetőségét. Ehhez gyorsan megtalálta a „tökéletes partnert”, az Aranycsapat egykori hátvédje, Buzánszky Jenő személyében. „Jenő bácsinak nagyon tetszett az ötlet, ám kikötötte, hogy a határon túliakhoz is el kell jutni a lehetőséget, és hogy az óvodapedagógusok képzésére is nagy hangsúlyt kell fektetni” – emlékezett vissza. Mára az általános mozgáskultúra fejlesztése mellett kidolgozták az Ovi-Kézi, Ovi-Foci, Ovi-Tenisz, Ovi-Tollas és Ovi-Kosár oktatási programjukat is, hogy gyermekek már ebben a korban minél több sportággal megismerkedjenek.

Kishegyesen a gazdászati óvoda udvarán a játszóteret is új elemekkel sikerült felszerelni a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából, az óvodafejlesztési program keretében.

Fotó: pannonrtv.com