Politikai trükknek titulálta Ramush Haradinaj koszovói miniszterelnök lemondását szombati sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić, közölte honlapján a Pannon RTV.

A szerb államfő rámutatott arra is, hogy Haradinaj ezzel a lépéssel nagyobb népszerűségre tehet szert, sőt sokak szemében egyfajta hőssé válhat, aki az egységes Koszovóért küzd. Szerbiának nyugodtan, kimérten és megfontoltan kell reagálnia Haradinaj lemondását illetően – tette hozzá Vučić. Haradinaj egyébként azért adta be visszavonhatatlan lemondását a koszovói kormány pénteki ülésén, mert a koszovói különleges bíróság, amely az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett feltételezett háborús bűnöket vizsgálja, gyanúsítottként idézte be.

Lemondott Ramush Haradinaj, miután gyanúsítottként idézték a hágai törvényszék elé

Ramush Haradinaj koszovói kormányfő benyújtotta visszavonhatatlan lemondását, miután gyanúsítottként beidézték Hágába a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróságra, ahol vallomást kell tennie. Haradinaj a koszovói kormány ülésének végén jelentette be lemondását, amit azzal indokolt meg, hogy háborús bűnökkel gyanúsítják és beidézték a hágai különleges bíróságra, közölte a Koha.net.

Nyitókép: Tanjug