A belgrádi Voždovac 2:1-es legyőzése után a lučani Mladost ellen is begyűjtötte a három pontot a TSC a szerbiai Szuperliga második fordulójában. A topolyai együttes a zentai stadionban 5:1 arányban nyert a Mladost ellen, így két forduló után százszázalékos teljesítménnyel várja a következő mérkőzést, amelyet Szabadkán rendeznek, s a helyi Spartacus lesz az ellenfél.

A TSC a nyolcadik percben szerezte meg a vezetést, miután a jogosan megítélt büntetőt Nenad Lukić nagyon magabiztosan váltotta gólra. A Varga ellen elkövetett szabálytalanság nemcsak büntetőt, de emberelőnyt is jelentett a TSC-nek, mivel a belgrádi Miloš Đorđić játékvezető piros lapot mutatott fel Miloš Šatarának. Nem sokkal később a hazaiak megduplázták az előnyüket, miután egyjobboldali szabadrúgás után egy kidolgozott akció végén mintegy tizenegy méterről megszerezte első gólját a Szuperligában a TSC színeiben. Az első félidő utolsó percében Boris Varga még egy tizenegyest kiharcolt, amit Szilágyinak nem sikerült gólra váltani, azonban a lövése után a labda pontosan elébe pattant, s közelről már nem hibázott.

A második félidő egy-egy helyzettel indult, majd egy TSC-góllal folytatódott. Janko Tumbasević egy kapu előtti kavarodás után megszerezte a topolyai együttes negyedik gólját. A vendégek Silva Carreira révén megszerezték a becsületgóljukat, de ennek nem sokáig örülhettek, mert a mindössze 32 másodperccel korábban pályára lépő Sinkovits Dávid egy perccel később beállította az 5:1-es végeredményt.

Szerb Szuperliga, 2. forduló:

TSC-Mladost (Lučani) 5:1 (3:0)

Góllövők: Lukić (11-esből) a 8., Antonić a 16., Szilágyi a 45., Tumbasević a 47., Sinkovics a 73., illetve Correira a 72. percben.