„Ne becsüljétek alá a központi kormány eltökéltségét! Ha a tűzzel játszotok, megégetitek magatokat!” – ezt üzente a Hongkongban immáron kilenc hete tüntető százezreknek a kínai kormány hongkongi kirendeltségének szóvivője. A kínai kormány képviselője azt is hangsúlyozta, hogy a tüntetéseket egyértelműen „Kína-ellenes erők” szervezik.- írja a 444.hu a BBC–re hivatkozva.

Hongkongban június eleje óta zajlanak demonstrációk: június 9-én és 16-én is több mint 1 millió ember hallatta a hangját, miután Carrie Lam hongkongi kormányzó egy olyan módosítást nyújtott volna be a jogszabályhoz, amely alapján Kínának és Tavjannak is kiadhatnának gyanúsítottakat.

A civilek attól tartanak, hogy Kína visszaélne a jogszabály módosításával, és tömegesen kérvényezne kiadatásokat korábbi ügyekben is. Hiába közölte a kormányzó, hogy egyelőre felfüggeszti a jogszabály vitáját, a tüntetők most már Lam távozását, és a rendőri intézkedések illetve túlkapások kivizsgálását követelik. Peking erről hallani sem akar.

Lam hétfőn, miután egy sztrájk és a városban emelt blokádok miatt szinte teljesen megbénult a városi közlekedés, azt nyilatkozta, hogy a helyzet kezd kritikussá és roppant veszélyessé válni.

A kínai kormány a maga eszközeivel már eddig is fenyegette és támadta a tüntetőket. A július 21-i megmozdulások után triádok támadtak ártatlan demonstrálókra, néhány napja pedig a hadsereg jelezte, hogy kész megvédeni Hongkongot a tüntető hordáktól.