Újvidéken a kerékpárosok négy halálos kimenetelű balesetben és még ötszáz szerencsétlenségben vettek részt az elmúlt három évben – derült ki abból a statisztikai összegzésből, amely az elmúlt három évben, 2016-tól 2018-ig vizsgálta a székvárosi baleseteket. A Dnevnik írása szerint, a kerékpárosok legtöbbször akkor halnak meg a balesetben, ha a másik fél egy személygépkocsi vagy tehergépkocsi. A halálos kimenetelű balesetek legtöbbjében az idősek veszítik életüket, s a statisztikából az derül ki, hogy a legtöbb esetben férfiak az áldozatok.

A kerékpárosokkal történő, halálos kimenetelű balesetek nyáron és ősszel történnek, a legkritikusabb hónap pedig az augusztus. A balesetek nagy része reggel hét és este nyolc óra között történt, s többségében lakott településen belül következik be a szerencsétlenség.

Ami az országos rangsort illeti a kerékpárosok baleseteit figyelembe véve, Újvidék az első helyen áll, utána Zombor következik, majd Szabadka, a negyedik helyen pedig Šabac áll, s ez utóbbi városban halt meg a legtöbb kerékpáros az említett időszakban.