Mindössze húsz kilométerre a szlovén-horvát határtól ismét gyakorlatozik a Stájer Gárda nevű szlovéniai szélsőséges szervezet – írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap. Az újság értesülései szerint a Szlovéniában jobboldali félkatonai szervezetnek tekintett Stájer Gárda azután kezdte meg újra a ténykedését, hogy a börtönből kiengedték vezetőjét, Andrej Šiškót.

A maribori fellebbviteli bíróság az idén tavasszal nem jogerősen nyolc hónap börtönre ítélte a Stájer Gárda alapítóját és vezetőjét – a név a történelmi Stájerország régióra utal, amely a jelenlegi osztrák-szlovén határ két oldalán terült el – az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére való felbujtásért. Andrej Šiško végül hat hónapot töltött a börtönben.

A horvát lap szerint a milícia most sokkal óvatosabb, mint korábban, nem közöl fényképeket a lőfegyverrel gyakorlatozó embereiről, és nem bírálja nyíltan a migránsokat. A Delo című szlovén napilap nemrég riportot készített a Stájer Gárdáról. Andrej Šiško akkor a lapnak nyilatkozva tagadta, hogy félkatonai alakulat lennek, hanem úgy fogalmazott, hogy a gárda önkéntesek egy csoportja, amely katonai kiképzést kap az „elkerülhetetlen konfliktusok kezelésére”.

A szlovén lap beszámolója szerint magánterületen, a kelet-szlovéniai Podčetrtek közelében, mindössze húsz kilométerre a szlovén-horvát határtól negyvenöt álarcos és olívazöld egyenruhát viselő férfi gyakorlatozott. Andrej Šiško a háromnapos táborozást bejelentette a rendőrségnek és engedélyt is kapott rá. Az újság arról is írt, hogy bár a kormánypárti politikusok, valamint a Ljubljanában élők elítélik és elfogadhatatlannak minősítik a gárda tevékenységét, húsz kilométerre a fővárostól már más a helyzet. Ott már az értelmiségiek is elfogadóan viszonyulnak hozzájuk, és úgy ítélik meg, hogy „legalább valaki tesz is” valamit az országért a migráció felerősödése közepette.