Hetedik alkalommal rendezték meg Adán Vajdaság egyik legsikeresebb rendezvényét, a Green Future Fesztivált. A kortól, nemtől és nemzetiségtől független, tartalomban gazdag fesztiválra 2019-ben csaknem tizenhétezer ember volt kíváncsi. Az augusztus 8. és 11. között megvalósuló esemény sava-borsát most is a már-már kézzel tapintható természetesség adta meg. És, hogy mi a titok? Erről Tajti Attila főszervezőt kérdeztem.

Mit gondolsz, mitől vált a Green Future Fesztivál szerethetővé?

– A siker titka nem más, hogy maga a rendezvény egy minden évben megvalósuló álom. Egy álom, amelyet hét évvel ezelőtt álmodtunk meg hárman: Bicók Tamás, Lengyel István és én. A Green Future Fesztivál egy teljes mértékben önmagunk által kitalált, időről-időre és lépésről-lépésre felépített rendezvény, amely lassan, de biztosan fejlődik. Mindig egy célunk van, hogy a közönség elégedett legyen. Hogy a fiatalok jól érezzék magukat, és, hogy az Adán eltöltött három nap mindenki számára élményekben, új kapcsolatokban, barátságokban és örömben gazdag legyen. Emellett pedig nem titkolt célunk az sem, hogy a külföldön tartózkodóakat is néhány napra haza invitáljuk. Fontosnak tartjuk a közösségépítést és a szórakozást. Ez jól látszik abból is, hogy mi magunk is igyekszünk ízig-vérig részeseivé válni a fesztiválnak. Éppen ezért mind a három nap szakítottunk eddig időt arra, hogy körbejárjunk és beszélgessünk az odalátókkal, füleljünk, majd mérlegeljünk. Ez idáig szerencsére minden évben azt mondtuk, megérte, jöhet a következő.

Miben különbözött az idei fesztivál az előző években megrendezettől?

– Óriási hangsúlyt fektetünk a fejlődésre, a vizuális látványosságokra, a kényelemre és arra, hogy úgy a fesztiválon bentlakók, mint a napi szinten odalátogatók számára minden elérhető legyen. Most is azt szerettük volna eléri, hogy kortól, nemtől függetlenül minél több embert elérjenek a programjaink. Így aztán éjfél előtt koncertekkel vártuk a vendégeket, illetve a záró este egy részét a retro keretében tartottuk. Ezek pedig hozzájárultak a családok és az idősebbek eléréséhez is. Emellett a közösségi tereket is igyekeztünk hasznos, kikapcsolódásra alkalmas témákkal megtölteni. A szervezés általában egy évet vesz igénybe. A külföldi fellépőkkel már november környékén tárgyalunk. Ezt követően elkezdünk foglalkozni a színpadképpel és az arculattal. Majd munkaerő után kutatunk, ami évről-évre nehezebb. Aztán csaknem 12 hónapon át gyűjtjük a szponzorokat, és folyamatosan egyeztetünk a városvezetéssel. A legnagyobb öröm pedig nem más, hogy ennek a puzzle-nak, vagyis ennek a kirakós játéknak minden egyes darabja a mi fejünkben fogalmazódik meg, aztán pedig az alapján is valósul meg. A tévhitek ellenére nincsenek alvállalkozóink és a munkát sem adjuk ki, vagy bízzuk rá akárkire. Ez teszi értékessé mindezt.

Immár a hetedik évet tudhatjátok magatok mögött, ami egyébként sokszor vízválasztó is egyben, milyen tapasztalatokat szűrtetek le az eddigiekből?

– Vannak hiányosságok, amelyeket orvosolni kell, s ezeken dolgozunk is, de nem könnyű. Egy ilyen nagyszabású rendezvény sok-sok figyelmet és törődést igényel, minden szempontból. Az viszont egy végtelen nagy boldogság a számunkra, hogy az elmúlt években nem csak a vajdaságiakat értük el, hanem, ha fogalmazhatok így, országos lefedettségben mindenkit, aki él és mozog. A fesztiválon megjelentek közül pedig mindig, mindenki egyenlő. Nemzetiségtől és hovatartozástól függetlenül. Kiemelném, hogy ebből ez idáig még soha nem származott konfliktus. Célunk tehát továbbra is ez, illetve, hogy mindig egy kicsivel jobbak és szerethetőbbek legyünk. Az utóbbival kapcsolatban kijelenthetem: egyre jobban állunk – nyilatkozta Tajti Attila.

Újságírószemmel (is)

„Az első évtől eltekintve kijelenthetem, hat éve állandó látogatója vagyok a fesztiválnak. Az első években a barátaimmal karöltve szerves részét képeztem a sátrazóknak. Mert a Green Future Fesztiválon azt is lehet. Méghozzá biztonságosan. A kiváló szervezés ugyanis garantál minden olyan feltételt, ami által az Adától messzebbről érkezők három napig komfortosan tudnak szórakozni, s a belépőjegy a medencében való fürdésre is feljogosít mindenkit. A fellépők közül többen is nemzetközi színvonalat biztosítanak a fesztiválnak. A környezet, a díszlet, a kiszolgálás és az alaphozzáállás pedig jól mutatja, hogy mindez három olyan fiatalember munkája, akik értenek ehhez, szeretik ezt és valóban azt akarják, hogy Vajdaságban minden év augusztusában létrejöjjön valami, amit a résztvevők közül senki sem felejt csak úgy el. Ez 2019-ben is sikerült! A Green Future Fesztivál ugyanis az a hely, ahová hazaérkezel szórakozni. Ahol minden második embert így, vagy úgy, de ismersz. Ahol a legkülönbözőbb körökben is jól tudod magad érezni. Ami tényleg folyamatosan fejlődik, és amire azt mondhatod Vajdaságban, hogy megéri elmenni.

Nyitókép és fotók: Green Future Festival Facebook

Szállj, repülj velünk hát!

Kezeket fel!

Induljon a sörpong!

Vízipipa és selfie

Rózsaszínben a világ

Nem fáj, ugye?