A tartományi környezetvédelmi intézet szakemberei a szokásos terepi aktivitásukat végezték, amikor Bácsföldvár közelében, egy igen forgalmas úton, amely a Duna-Tisza-Duna csatornát keresztezi, egy mozdulatlanul fekvő vidrára lettek figyelmesek. Elsőre úgy tűnt, hogy egy autó elütötte és az ütközés következtében elpusztult, azonban a vizsgálat után a szakértők megállapították, hogy igen mélyen lélegzik – áll az intézet közleményében, amely arra is kitér, hogy amíg az intézet munkatársainak egy része a közeledő autósokat figyelmeztették arra, hogy lassítsanak, néhányan a vidrát az útról a füves részre helyezték, egy fa árnyékába, közel a vízhez.

„A vidrát a munkatársak a hasára fektették, s már akkor úgy tűnt, hogy javul az állapota” – olvasható az intézet által kiadott közleményben. Az intézetben dolgozók azonnal elkezdték intézni a vidra Palicsra szállítását, ahol kezelték volna, azonban mire az illetékes mentőcsapat megérkezett a különleges, erre a célra megfelelő gépkocsival Bácsföldvárra, a vidra talpra állt és egyedül beúszott a vízbe.

Nyitókép forrása: PZZP