A Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) közölte, hogy nem fogadhatja el a meghívást, hogy vegyen részt a hatalom és az ellenzék közötti párbeszéd médiának szentelt összejövetelén, mivel nem fogadták el azt a követelését, hogy mindegyik érdekelt újságírónak tegyék lehetővé a találkozó figyelemmel kísérését, írja az RTV.

A szakmai szervezet közölte, hogy nem fogja támogatni a hatalomnak és az ellenzéknek a médiával kapcsolatos esetleges megállapodását, amelyhez a demokratikus szabályok megszegésével, az intézmények keretein kívül és a közvélemény kizárásával jutnak el.

Az összejövetelt hétfőre hirdették meg, és a szervező bejelentése szerint a bevezető részben jelen lehetnek egyes médiumok képviselői, utána viszont zárt ajtók mögött tárgyalnának arról, hogy milyen szerep jut a médiának a választási kampányban.