A világ első úszó atomerőművét, a Lomonoszov Akadémikus nevet viselő erőmű-uszályt 2019. augusztus 23-án Murmanszkból elindították állomáshelyére – tájékoztatta pénteken az MTI-t a Roszatom.

A Lomonoszov Akadémikus az Oroszország távol-keleti részén fekvő csukcsföldi Pevekig tartó 4700 kilométeres út megtétele után a világ legészakibb elhelyezkedésű atomerőműve lesz.

Az úszó atomerőmű „jelentősen hozzájárul az arktiszi térség fenntartható és prosperitást hozó jövőjéhez” – fogalmazott az erőmű útnak indítására rendezett ünnepségen Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.

A 144 méter hosszú, 30 méter széles és 21 ezer tonna vízkiszorítású hajótestre épített Lomonoszov Akadémikus úszó atomerőmű két blokkja együttesen 70 megawatt villamos és 300 megawatt hőteljesítményt biztosít. Az úszó atomerőmű tengervíz sótalanítására is alkalmassá tehető.

A reaktorokban a nukleáris üzemanyagot csak 3-5 évente kell cserélni. Az erőmű tervezett üzemideje 40 év, de ez akár 50 évre is kitolható.

A környezetvédők viszont amiatt aggódnak, hogy az általuk nukleáris Titanic-nak nevezett erőmű kárt tesz az Északi-sark természeti kincseiben.

A Roszatom már az úszó atomerőművek exportra szánt – orosz rövidítéssel OPEB-nek nevezett – második generációján dolgozik. Az úszó atomerőművi technológia iránt máris jelentős érdeklődés mutatkozik a közel-keleti és az észak-afrikai országok, valamint a délkelet-ázsiai régió országai részéről.

 

Fotó: AFP