A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat „Triple Win” projektje idei utolsó szakaszába érkezett és október 4-ig tart. Ennek segítségével egészségügyi nővérek találhatnak maguknak megfelelő munkát Németországban – írja a 021.rs.

A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat a német testvérszervezetével a két állam 2013-ban aláírt szerződése alapján koordinálja a projektet. Csak szakképesítéssel rendelkező dolgozók vehetnek részt a projektben, a részvételhez pedig legalább négy éves egészségügyi iskola befejezése szükséges. A nyelvtudás nem feltétele a jelentkezésnek, mert a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat nyelvtanfolyamokat szervez azoknak, akik nem beszélik a német nyelvet.

A „Triple Win” egyik szervezője a Blicnek azt mondta, hogy a Németországban dolgozó egészségügyi nővérek a diplomájuk honosítása előtt bruttó 2000 eurót keresnek, viszont miután Németországban is elismerik a diplomájukat, a fizetés 2400 euró. Szerinte ez az egyetlen szervezett módja az egészségügyi dolgozók külföldre közvetítésének. Évente több mint 100 dolgozó talál munkára ezen programon belül Németországban. Ez 2013 óta 660 személy.

A szakszervezetek szerint Szerbiát évente kb. 800 egészségügy nővér és 750 orvos hagyja el.

Néhány nappal ezelőtt a szerbiai illetékesek az egészségügyi nővérek 15 százalékos béremelését jelezték, melynek az év végéig kellene megtörténnie. Az országban jelenleg kb. 60.000 egészségügy nővér és technikus dolgozik.

Fotó: 021.rs