A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója az új tanév kezdetén, azaz hétfőn, szeptember másodikán sztrájkba lép, harangozta be Jasna Janković, a szakszervezet elnöke, és hozzátette, harminc perces rövidített órákat fognak tartani. A tiltakozást ország-szerte megszervezik, tudatja a FoNet hírügynökség.

Janković rámutatott, hogy a tiltakozás célja, hogy elinduljon a szociális párbeszéd, és hogy tárgyalóasztalhoz üljenek az illetékesekkel.

A szakszervezet tagjai szeptember másodikán öt perccel déli tizenkét óra előtt tiltakozó megmozdulást tartanak Belgrádban az oktatási tárca Nemanja utcai épülete előtt.

„A sztrájk folytatása az arra adott reakciótól függ majd, illetve attól, hogy végre tárgyalóasztalhoz ülünk-e végre, hogy megbeszéljük gondjainkat” – emelte ki Janković.

A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója a párbeszéd sürgős folytatását, illetve a fizetési osztályok bevezetését követeli, mely javíthat a tanügyi dolgozók jelenlegi helyzetén.


Nyitókép: Pixabay