Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepség keretében hivatalosan is létrehozta az Egyesült Államok űrparancsnokságát – írja az MTI.

Az ünnepségen – amelyen részt vett Mike Pence alelnök és Mark Esper védelmi miniszter is – miután kibontották az Egyesült Államok új haderőnemének zászlaját, az elnök rövid beszédében méltatta az űrparancsnokság jelentőségét. Mint mondta: „történelmi nap” ez az amerikai haderő számára, mert ezzel „elismerjük a világűr elsődleges fontosságát az amerikai nemzetbiztonságban és nemzetvédelemben”.

Trump bejelentette, hogy az űrparancsnokságot a légierő egyik négycsillagos tábornoka, John Raymond vezeti majd, akinek kinevezését a szenátus júniusban már jóváhagyta. Elsődleges feladata – Trump szavai szerint – annak biztosítása lesz, hogy „senki ne kérdőjelezze meg és ne fenyegesse Amerika fölényét a világűrben’.

A védelmi minisztériumban valójában még tart az űrparancsnokság szervezése, bár már 287 munkatársa van, a Fehér Háznak még meg kell győznie a kongresszust az űrparancsnokság haderejének költségvetéséről. Amerikai sajtóértesülések szerint egyes részletkérdésekben egyelőre eltér a kormányzat és a törvényhozók álláspontja.

Űrparancsnokság már korábban is létezett, 1985-ben hozta létre Ronald Reagan akkori amerikai elnök, de a parancsnokságot 2002-ben megszüntették, miután a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után átszervezték a Pentagont.