1939. szeptember 1-én a hitleri Németország lerohantata Lengyelországot. Ezt tartja a történelem a II. világháborút kirobbantó támadásnak. A német támadás első célpontja Wieluń nyugat-lengyel kisváros volt. Frank-Walter Steinmeier jelenlegi német államfő wieluńi és későbbi varsói beszédében az agresszió 80. évfordulóján Németország nevében bocsánatot kért a lengyelektől és hangsúlyozta, hogy „mi ezt sohasem fogjuk elfelejteni”. Hozzátette: a németeknek meg kell tanulniuk, hogy a „nem-feledés előfeltétele a tudás” – tudni kell tehát, mi történt a háborút megelőző években és a háború alatt.
A II. világháborút megelőzte a Lengyelország felosztásáról szóló egyezmény Hitler és Sztálin között, amitMolotov–Ribbentrop-paktumnak neveznek a két állam külügyminiszteréről (Vjacseszlav Molotov szovjet és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter írt a alá a megállapodást nyolc nappal korábban Moszkvában). De a német Blitzkrieg (villámháború) valójában csak 1939. szeptember 17-e után kezdődött, miután a Szovjetunió elfoglalta Lengyelország keleti felét, ahogyan azt a paktum meghatározta. A szovjet agresszió azonban semmiképpen nem relativizálja a német felelősséget, és ezt Steinmeier is mindkét beszédében hangsúlyozta.
Andrzej Duda lengyel államfő arról beszélt, hogy az 1939-ben kirobbant háború Lengyelországban csak 1989-ben ért véget, sőt azt is mondta, hogy Európát továbbra is háború fenyegeti. Nem csoda hát, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vett részt a II. világháború kezdetének megemlékezésén Lengyelországban.
A háborút előkészítő fake news
1939 nyarán a náci propaganda Lengyelország megtámadását „humanista akciónak” minősítette, aminek állítólagos célja az ottani német kisebbség megvédése lett volna. Ehhez természetesen hozzájárult a „Versailles-i szégyen”, mivel az I. világháborút befejező Versailles-i békeszerződésben Németországtól elvett területeken, így a lengyelországi Felső-Sziléziában is, jelentős számú német élt.
A náci propaganda azt terjesztette, hogy az ott élő németeket a lengyelek „pajtaajtókhoz szegezik”, holttesteiket lefejelik és folyóba dobják. Hogy a lengyelek a németeket ostorozzák, lábbal tapossák, megkínozzák és „bestiális módon halálra verik”. Akkoriban azt lehetett olvasni a német lapokban, hogy a lengyelek kiverik a németek fogait, beverik a fejüket, kiszúrják a szemüket, levágják az orrukat és nemi szervüket. Arnold Bronnen zsidó származású osztrák, elvetemedett náci író O.S. című írásában azzal pangálta a közvéleményt, hogy „a lengyelek ezer németet gyilkoltak le állati módra húsz ellenében. Tizenhét csendőr közül egyet sem kíméltek meg, hat rendőrből hármat lemészároltak, hármat pedig nyomorékká vertek és utána letartóztattak”.
Kurt Oskar Bark Deutsche Wacht an der Weihsel (Német őrség a Visztula partján) című könyvében pedig ezt írta: „Ott, a túloldalon bestiák élnek! Ott, a túloldalon gyilkolják a sebesülteket; ott, a túloldalon először százhúsz embert levetkőztettek majd utána agyonütöttek; ott, a túloldalon két testvért ugyanolyan módon gyilkoltak meg. Ott, a túloldalon van a fehér sas, ami semmilyen nemzetközi jogot, semmilyen szentséget, semmilyen emberiességet, semmilyen emberi jogokat nem ismer. Ott, a túloldalon, a vadonban él egy mérgezett állat.”
Ilyen és hasonló olvasmányok gerjesztették a lengyelek elleni hangulatot a Német Birodalomban, mert azt sugallták, hogy a lengyel nép elviselhetelenül aggresszív és németellenes, amit csak ellenaggresszióval lehet megakadályozni abban, hogy az ott élő németeket elpusztítsa.
1939 júniusában Joseph Goebbels, Hitler propagandaminisztere még inkább radikalizálta a legyelellenes „szörnyülködő propagandát”, aminek középpontjában a lengyelek állítólagos „extrém erőszakossága” állt. Goebbels nemsokára kiadta a rendeletet, hogy „mától kezdve az első oldalon” jelenjen meg a „szörnyülködési propaganda”, ne „terjedelmes rovatokban”, hanem „feszes és tömör” formában.
A Völkischer Beobachter című náci lap ennek nyomán arról számolt be, hogy a „németeket úgy hurcolták el, mint az állatokat”, a „német kisfiúk menekülnek a lengyel terroristák elviselhetetlen dühöngése elől”. A fake news hatott, a háború elkezdődött. És katasztrofálisnak biznyult – minden résztvevő fél számára.
Egyetlen ország sem szenvedett annyit a náci atrocitásoktól, mint Lengyelország. Az ország 35 milliós lakosságából 4 millió lett a német invázió áldozata, közöttük 3 millió zsidó. Ez azt jelenti, hogy a német megszállás minden napján átlagban csaknem kétezer ember vesztette életét. Ennek ellenére Ernst Nolte német történész és filozófus 1987-ben ezt írta: „A Lengyelország elleni háború egy szándékos népirtással kezdődött a lengyel oldalon. (…) Kétséges, hogy a német kisebbség túlélte volna, ha a háború három hétnél tovább tartott volna.” Üzenete egyértelmű: a gyilkosok mások voltak!
Wieluń az 1939. szeptember 1-i német bombázás után (Fotó: Instytut Zachodni Poznań)
