1989. szeptember 30-a fontos nap volt a későbbi német egyesülési folyamatban. Azon a napon lépett Hans Dietrich Genscher akkori nyugat-német külügyminiszter a prágai Lobkowicz palota, az NSZK követség épületének erkélyére és kezdett el beszélni az ott sátorozó több mint négyezer kelet-német menekült előtt: „Azért jöttünk ide, hogy tájékoztassuk önöket: ma…”
Genscher azonban be sem tudta befejezni beszédét, mert a tömeg ujjongásban tört ki: „Genscher, Genscher, szabadság, szabadság!” Pedig akkor még nem is tudhatták, mit akart Genscher valójában üzenni nekik. Azt akarta velük közölni, hogy „…a mai napon engedélyezték kiutazásukat a Német Szövetségi Köztársaságba!”
Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter az NSZK prágai nagykövetségének udvarán, 1989 szeptemberében (Fotó: ČTK)
Genscher jókor érkezett Prágába, mert akkor már nemcsak 4000 fölött volt a kelet-német menekültek száma a nyugat-német követség udvarában, de a hangulatuk is mélypontra süllyedt. Sokan már el is akarták hagyni a nagykövetséget, mert az ottani helyzet tarthatatlanná vált.
Sok menekült nemcsak a rendkívül rossz higiéniai állapotok miatt volt elkeseredve, hanem azért is, mert megtudták, hogy az NDK-ból vonatok indultak Prágába visszatelepítésük „megoldására”. Ezért váltott a hangulat pesszimizmusba. „Nem szállunk fel azokra a vonatokra” – kiabálták. De Genscher „személyes becsületszavát” adta, és az változtatta meg véleményüket: „Holnap biztonságosan és jókedvűen fognak megérkezni a Szövetségi Köztársaságba!” – mondta.
Az ugyan igaz volt, hogy a vonatok Kelet-Németországon keresztül jöttek, de a német szövetségi kormány alkalmazottait (is) vitték Prágába. A menekülteknek végül sikerült vonatra szállniuk és Kelet-Németországon keresztül Nyugat-Berlinben kötöttek ki. Az utolsó utasok egyike, akik elhagyták a prágai nyugat-német követséget – egy focirajongó – így emlékezik az ottani kísérteties jelenetre: „Olyan volt, mintha Beckenbauer egyedül lenne a pályán az 1990-es világkupán” – fogalmazott.
Másfajta emlékek is fennmaradtak a Kelet-Németországból való meneküléssel kapcsolatban. Így például a türingiai Alex Türpitz a nyugati televízióban hallott a prágai eseményekről. Ő és egy barátja akkor úgy döntött, hogy azonnal odautaznak. A két férfi húszas évei közepén járt, és már 1989 tavaszán el akarta hagyni az NDK-t. Türpitz terve az volt, hogy légmatracon eveznek majd a Dunán Ausztriáig, de futballrajongó barátja közben eltörte a lábát. „Nagyon mérges voltam” – emlékszik vissza Türpitz. „Menj csak egyedüll” – bíztatta a barátja, de ő nem akart egyedül távozni. Így csak október 3-án szálltak vonatra Prága felé. A lehető legutolsó alkalommal indultak így a csehszlovák főváros felé. Ugyanezen a napon ugyanis az NDK lezárta határait Csehszlovákia felé.
Amikor Türpitz és barátja Prágába érkezett, már túlzsúfolt volt a nyugat-német követség udvara, és ezért a kapukat zárva találták. A két haver úgy döntött, hogy a követség kerítésén átmászva jutnak be a védett területre. E célból egy „nagyon csúszós” állványt készítettek, amelyre először egyikük mászott fel, aki aztán felhúzta a másikat és így nemsokára mindketten benn voltak. Mindenki mindenkinek segített, mondja Türpitz. „Csak attól féltem, hogy a pezsgősüveg el ne törjön a csomagomban.”
Keletnémet menekültek sátoroznak az NSZK prágai nagykövetségének udvarán, 1989 szeptemberében (Fotó: ČTK)
A menekültek levest és teát kaptak a követségen. Az egyre rosszabb higiéniai feltételek miatt azonban a diplomáciai kapcsolat Bonn, Kelet-Berlin és Prága között ugyancsak felforrósodott. Végül október 4-én délután egyértelművé vált, hogy „a vonat-akció” megismétlődik. Azok, akik elhagyni akarták a prágai követséget, erről a helyszínen szereztek tudomást. Türpitz és társa úgy döntött, hogy inkább egy későbbi vonattal indulnak. Azt remélték, hogy több helyük lesz és kisebb tömeg molesztálja majd őket út közben.
„Nagyon megijedtem” – meséli Alex Türpitz az éjszakai útról. Szászországban a vonat megállt egy vasútállomáson. Türpitz már volt nem biztos benne, hogy Bad Brambachban vagy Plauenben álltak-e (a cseh–kelet-német–nyugat-német hármashatáron). Félelmetes volt fegyveres rendőröket látni, akik a peronról harci felszerelésben figyelték az áthaladó vonatot. „Olyan volt, mint egy filmben” – meséli utólag. Két bőrkabátos férfi fel szállt fel a vonatra, és mindenkitől elvették az útlevelét. „Most még mindig letartóztathatnak bennünket” – gondolták. A vonat azonban folytatta útját.
„Átmentünk!” Ennek tudatában a kelet-német menekültek kidobták a vonat ablakán keresztül az utolsó keleti pénzüket, mondja Türpitz.
Karel Vodička cseh politológus szerint Prága határozottan hozzájárult ahhoz, hogy az NDK polgárai távozhassanak Nyugat-Németországba – ami néhány hónappal később a Berlini Fal leomlásához vezetett.
A menekültekhez hasonlóan a csehszlovák kormány is félt a járványoktól, tűztől és öngyilkosságoktól, ami nem voltak kizárható a prágai nyugat-német követség területén. A „gátszakadás” akkor történt, amikor Jozef Lenárt, a Csehszlovák Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának tagja szeptember 29-én felszólította a „testvéri német szocialista államot”, hogy tegyen végre valamit a rend helyreállításának érdekében. Ugyanazon a napon Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt főtitkára bejelentette, hogy az NDK vonatokat biztosít a menekültek visszaszállítására.
A csehszlovák állam „nem jószántából” teljesítette a menekültek vágyát – írta Vodička a prágai nagykövetség menekültáradatáról. „Nem volt öröm látni őket” – mondja Jan Kasl is, aki akkoriban a nagykövetség szomszédságában lakott. „Teát és takarókat vittünk nekik” – meséli családja hozzájárulásáról. A „vendégektől”, akik az éjszakákat a lépcsőházban töltötték, jött erre egy „köszönöm”. Kasl szerint azonban, aki 1998 és 2002 között Prága főpolgármestere volt, a menekültek „nagyon németesen” viselkedtek, nagyon hangosak voltak. De ő ennek ellenére csodálta a menekültek elszántságát, akik közül néhányan legújabb Trabant kocsijukat is otthagyták, mert „a szabadság értéke magasabb” volt számukra.
Vajon milyen életre leltek a kelet-német menekültek új hazájukban, a Német Szövetségi Köztársaságban? Türpitznek meg kellet szoknia egy teljesen más mentalitást. Memmingenbe, Bajorországba költözött és festőként gyorsan munkát kapott. Ma Berlinben él. Bürger, a prágai menekültek szóvivője, aki a szintén bajorországi Landshutban dolgozott gasztronómusként, ezt mondja a bajorokról: „Az első pillantásra megszerethetnek téged. Vagy semmi esélyed sincs.” Ő ma régi hazájában, az egykori Kelet-Németországban él.
Becslések szerint nem kevesebb, mint húszezer kelet-német jutott el Nyugat-Németországba Prágán keresztül a 30 évvel ezelőtti nagy vonat-akcióban.
Keletnémet menekültek másznak be az NSZK prágai nagykövetségére 1989 szeptemberében (Fotó: ČTK)
