A Külhoni magyar gyermekek éve alkalmából könyvgyűjtést szerveztek a Csongrád Megyei Kormányhivatal munkatársai. A néhány hónappal ezelőtt útjára indított akcióhoz csatlakozott felajánlásaival a szegedi Mártix, valamint a Karitáció Alapítvány, illetve több magánszemély is.

Az összegyűlt adomány több mint ötszáz, elsősorban óvodás és általános iskoláskorú gyerekeknek szánt irodalmi és ismeretterjesztő kötetet tartalmaz. A felajánlást október 9-én, délután adják át a kormányhivatalban a kilencvennégy határon túli és anyaországi civil szervezetet tömörítő Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének.

A szervezet csaknem 10 évvel ezelőtt jött létre Csongrádon. A kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és anyaországbeli tagszervezetek közös célja a családbarát szemlélet Kárpát-medencei, valamint nemzetközi terjesztése, illetve a térségben működő családszervezetek és az érdekeiket képviselő kezdeményezések megszervezése. A szervezet határon túli tagjain keresztül találnak gazdára a kormányhivatalban gyűjtött könyvek is.

Az átadáson köszöntőt mond Juhász Tünde, Csongrád megyei kormánymegbízott, Márton Zsuzsanna Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, valamint Ács Ibolya önkéntes, a gyűjtés kezdeményezője. A programot délvidéki gyerekek közreműködése is színesíti: Hajdújárásról és Királyhalomról érkeznek fiatal tehetségek, akik tánccal, szólóhangszeres produkcióval, mesemondással köszönik meg az ajándékot.

Az adomány átadása után rövid előadások hangzanak el, amelyből kiderül, milyen széles körű összefogás van a határon túli és az anyaországi családszervezetek között. A szövetség tagja a zentai CI-FI Civil Központ is. A délvidéki családszervezetekről Zsoldos Ferenc beszél.

tuti