A török védelmi minisztérium szerda este bejelentette, hogy a hadsereg megindította a szárazföldi műveleteket is Északkelet-Szíriában a Béke Forrása nevű hadművelet keretében – írja az MTI

Az NTV török hírtelevízió katonai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a török csapatok négy oszlopban a szíriai Rász-el-Ain és Tell-Abjad településeknél lépték át a határt. Az offenzíva tehát azon a két ponton folytatódik, amelyre délután óta már a tüzérség és a légierő is csapásokat mért. Rász-el-Ain és Tell-Abjad mintegy 120 kilométerre van egymástól.

Süleyman Soylu török belügyminiszter a CNN Türk hírtelevíziónak adott interjújában nem árulta el, hány török katona vesz részt a szárazföldi műveletekben.

Az invázió a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen irányul. Ankara a kurd milíciát támogató Washingtonnal szemben a törökországi kurd szakadárokkal, a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek, és nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinti az YPG-t.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab fegyveres ernyőszervezet, amelynek az YPG adja a fő erejét, már a török védelmi minisztérium bejelentése előtt azt közölte, hogy összecsaptak a török hadsereg alakulataival a szíriai határon. „Összecsapások folynak szinte a határ teljes hosszában” – mondták. Állítják, hogy a török tüzérség csapást mért Kobani településre is. A kurd fegyveres koalíció szerint a török légicsapásokban eddig három fegyveresük és öt civil vesztette életét, valamint tucatnyian megsebesültek.

A szíriai polgárháború eseményeiről 2011 óta kiterjedt aktivistahálózata révén rendszeresen beszámoló Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet ugyanakkor úgy tudja, hogy legalább tizenöt ember vesztette életét, nyolc civil, köztük két gyerek és hét milicista. Az OSDH emellett több mint negyven sebesültről is tud, akik közül tizenhárman civilek.

Az al-Majadín szíriai állami televízió szerint a török tüzérség Kamislit is lövi, amely az egyik legsűrűbben lakott város a térségben.

Szerda este az Európai Unió felszólította Törökországot és a többi harcoló felet, hogy azonnal állítsák le a Szíria északkeleti részén szerdán megkezdett offenzívájukat – közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, miután Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette a hadműveletek megkezdését.

________________________________________________________________________________________________

Fotó:Propeller.hu