Minden hároméves kort betöltött gyermeknek kötelező lesz iskoláskor előtti intézménybe járnia – jelentette be Mladen Šarčević oktatási miniszter.

Ahhoz azonban, hogy ez az elképzelés megvalósulhasson, az államnak mintegy százezer új helyet kell biztosítania az intézményekben.

A Statisztikai Intézet adatai szerint idén 218.567 gyermeket írattak be iskoláskor előtti intézménybe, és 6740 gyermek számára már nem maradt hely. Évente mintegy 65.000 gyermek születik, így csak a hároméves kor felettieknek mintegy 260.000 helyre volna szükségük. Jelenleg mintegy 50.000 hároméves kor alatti gyermek jár napközibe, írja a Večernje Novosti.

A Minisztériumban azt mondták, hogy ez majd napi néhány órás programot jelent, ami mindenki számára ingyenes, de amennyiben a szülők azt szeretnék, hogy kicsinyük délutánig ott maradjon, akkor ezért valószínűleg fizetniük kell majd.

A napközibe járó gyermekek számának növelése a szerbiai oktatási stratégia keretében történne, mely alapján jövőre már a háromtól hat évesek hetvenöt százaléka be lenne iratkozva az iskoláskor előtti intézménybe.

A kötelező napközi bevezetésének előfeltétele az ehhez szükséges anyagiak, helyiségek és szakkáderek biztosítása, valamint az, hogy az állam néhány órás ingyenes programmal támogassa a családokat, közölte az illetékes tárca.

Snežana Jović, az iskoláskor előtti intézmények szakszervezetének elnöke viszont úgy véli, hogy habár jó dolog az, hogy minél több gyermek járjon napközibe, szerinte nem lehetséges ezt kötelezővé tenni, főleg azért, mert vannak gyermekek, akik nem tudnának járni, de a kapacitásokat is bővíteni kellene.

Branka Tišma pszichológus szerint a gyermekek három éves korukban már képesek családjuktól elszakadni és önállóan öltözködni, vagy táplálkozni.

A szakemberek szerint a három, vagy négyéves korban napközibe induló gyerekek számára a rövid, napi három-négyórás programok hasznosnak bizonyulnak. A napköziben, a kortársak körében, illetve az otthon eltöltött idő folyamatos változása ösztönző tapasztalatokat biztosít a gyermekek számára.